Darák Péter: az igazságszolgáltatás előnyére szolgál, ha az eljáró bíró tisztában van a meghozandó döntése társadalmi hatásával

Printer-friendly version
Dátum: 
2020. January 16.

Megvizsgálta a szülői felügyelet és a feltételes szabadságra bocsátás jogintézményeivel kapcsolatos bírósági gyakorlatot a Kúria, az eredményekről a Kúria elnöke szóban tájékoztatta az igazságügyi minisztert, rövidesen írásban is megküldi válaszát – mondta dr. Darák Péter az InfoRádiónak adott interjújában. A legfőbb bírói fórum vezetője az Aréna című műsorban a vizsgálatról szólva kiemelte, konkrét eseteket elemezve nem állapítható meg, hogy a joggyakorlat helytelen irányba haladna, illetve az, hogy mindez közvetlenül a Kúria beavatkozását tenné szükségessé. Az ügyek kapcsán, a kormányzat és az igazságszolgáltatás között folyó szakmai párbeszédet a gördülékeny kommunikáció egy jó példájaként aposztrofálta a Kúria elnöke.

Büntetésvégrehajtási bírói döntésekről Darák Péter elmondta, a határozat meghozatalakor a bírónak mérlegelnie kell, hogy teljesültek-e büntetéskiszabás céljai. A feltételes szabadságra bocsátás nem alanyi jog, az eljáró bírónak tekintettel kell lennie a társadalom védelmére is. A büntetésvégrehajtási bírok képzésének hatékonyabbá tétele terén ugyanakkor fontos további lépéseket tenni.

A büntetésüket töltők kártalanítási ügyeivel kapcsolatban Darák Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kúria elnökeként joggyakorlat-elemző csoport felállítását rendelte el, amely az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt az elítéltnek vagy az egyéb jogcímen fogvatartottaknak járó kártalanítás iránti eljárások gyakorlatát fogja vizsgálni. A joggyakorlat-elemzés témájára a tavalyi évben az ország számos törvényszéke, az Országos Bírósági Hivatal, valamint a jogászi hivatásrendek képviselői tettek javaslatot.

Bírói döntések kapcsán az utóbbi időben megfogalmazott bírálatokkal összefüggésben a főbíró kiemelte, az igazságszolgáltatás előnyére szolgál, ha az eljáró bíró tisztában van a meghozandó döntése társadalmi hatásával. Szerinte a közéletben megfogalmazott vélemények nem befolyásolják a bírókat abban, hogy a törvényeknek, saját lelkiismeretüknek megfelelő és igazságos ítéletek hozzanak.

A Kúria elnöke beszélt az idei évben hatályba lépő, igazságügyi reformot célzó törvénymódosításokról is. Hatalmas változások előtt áll a Kúria, az ítélkezésben a jogegység biztosítása még hangsúlyosabbá válik – mutatott rá Darák Péter.

Budapest, 2020. január 16.

A Kúria Sajtótitkársága