Az egészségkárosodás minősítésénél rögzíteni kell a vizsgált személy egészségi állapotát, a rehabilitáció lehetőségeit és körültekintően kell meghatározni a rehabilitáció lehetséges irányát

Printer-friendly versionPrinter-friendly version
Dátum: 
2020. January 10.

A Kúria Kfv.X.37.763/2019/6. számon hozott ítéletet. A határozat rögzíti: A bíróságnak mindig egyedileg, a körülményeket és a szakvéleményt értékelve kell állást foglalnia a perben kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleményének aggálytalanságáról.

A hatósági eljárásban a felperes egészségi állapotát 54%-os mértékűnek, állapota alapján B2 minősítési kategóriába tartozását állapították meg. A bíróság a perben kirendelt igazságügyi orvosszakértői szakvéleményre alapítottan megállapította, hogy a felperes össz-szervezeti egészségkárosodásának mértéke 52%-os, így C2 minősítési csoportba tartozik.

A Kúria rögzítette: a Pp. 300. § (2) bekezdése értelmében a perben az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény szerinti szakértőt vagy az abban meghatározott eseti szakértőt lehet alkalmazni, ami azt jelenti, hogy a Pp. alkalmazásában csak ezek minősülnek igazságügyi szakértőnek; a hatósági eljárásban eljáró első- és másodfokú orvosi bizottságok véleményei nem minősülnek a Kp. 80. §-a által meghatározott más eljárásban kirendelt igazságügyi szakértő által adott szakvéleménynek. A Pp.-ben a törvényhozó új alapokra helyezte a szakértői bizonyítást: a szakértőt bizonyítási eszközként, a szakvéleményt bizonyítékként szabályozza [Pp. 268. § (2) bekezdés, 279. § (3) bekezdés], a szakértői bizonyítást az egyik bizonyítási módnak tekinti [Pp. 267. §]. A szakértővel történő bizonyítás továbbra is nélkülözhetetlen, ha releváns tények észlelése vagy értékelése speciális ismereteket kíván. A bíróság a szakvélemény szakmai szempontú megítélésére nem képes, a bíróság szabad mérlegelési joga szakkérdésben nem érvényesül, a szakvélemények közötti, szakmai kérdésben fennálló ellentmondást a bíró értékelő tevékenysége keretében nem szüntetheti meg. A bíróság a szakvéleménnyel kapcsolatban általában azt tudja vizsgálni, hogy az aggálymentes-e, azaz a logika és az általános intelligencia alapján meggyőző erővel bír-e. Ha a szakvélemény nem aggályos, úgy a Pp. kifejezetten kizárja, hogy a bíróság ugyanarra a szakkérdésre új szakértőt rendeljen ki. Ebben az esetben a bíróságnak a rendelkezésre álló aggálymentes szakvélemény alapján kell érdemi döntést hoznia.

A bíróságnak ítéletében a szakvéleményt – mint bizonyítékot – a többi bizonyítékhoz hasonlóan értékelnie kell. A szakvélemény szabad mérlegelése a bíróság szakismeretének hiányában csupán annyit jelent, hogy  a bírónak a szakvélemény logikai egységét, meggyőző erejét a per adataival való összhangját vagy ellentmondását kell értékelnie. A bíróság hivatalból is vizsgálja, hogy a szakvélemény aggályos-e, ha igen, úgy erre fel kell hívnia a felek figyelmét [Pp. 317. § (1) bekezdés d) pont] és csak ezt követően kerülhet sor a szakvélemény kiegészítésére (Pp. 313. §), majd ennek esetleges eredménytelenségét követően a további indítványok megtételére. A Pp. 316. §-a pontosan megjelöli, hogy a kirendelt szakértő szakvéleménye mely esetben tekinthető és tekintendő aggályosnak. Így a perben kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleménye aggályos, ha az hiányos, homályos, ellentmondásos vagy egyébként kétséges. Ez utóbbi eset azt jelenti, hogy a szakvélemény abban az esetben is aggályos, ha ugyan nem hiányos, nem homályos, nem ellentmondásos, azonban a per adatait, a szakvélemény egyedi sajátosságait figyelembe véve a bizonyítékok alapján a bíróságnak nyomatékos kétsége áll fenn a szakvélemény helyességével kapcsolatban. Ezért a bíróságnak mindig egyedileg, a körülményeket és a szakvéleményt értékelve kell állást foglalnia abban a kérdésben, hogy a szakvélemény helyességéhez nyomatékos kétség fér-e. A bíróságra fokozott követelmény hárul azzal, hogy az ítéletben arra is ki kell térnie, ha a perbeli adatok, bizonyítékok ellenére a szakvéleményt aggálytalannak értékeli. A felülvizsgálni kért jogerős ítéletben a bíróság nem adta indokát annak, hogy a szakértő szakvéleményét az alperes által benyújtott szakmai nyilatkozat, mint bizonyíték ismeretében miért tartotta aggálytalannak.

A Kúria a minősítési kategóriák megállapíthatósága körében kifejtette: a komplex minősítés során keletkező összefoglaló véleményben mind az egészségkárosodás, mind az egészségi állapot mértéke, mind a kategóriához kapcsolódó kód, mind pedig az Mmtv. 3. § (2) bekezdése szerinti besorolás szerepel. Amennyiben a személy rehabilitálhatóságát a rehabilitációs hatóság a komplex minősítés során megállapítja, az rehabilitációs javaslatot is tartalmaz. A minősítési kategóriába történő besorolás szoros összefüggésben van a megváltozott munkaképességű személyek ellátásának formáján túl az összegével is, ezért alapvető fontosságú, hogy a komplex minősítés megfelelően rögzítse a vizsgált személy egészségi állapotát, a rehabilitáció lehetőségeit és körültekintően meghatározza a rehabilitáció lehetséges irányát. A perben a felperes minősítése alapjául szolgáló egyik, nevezetesen az egészségi állapotára vonatkozó kritériumot érintő megállapítás megdőlt, az igazságügyi orvosszakértő az első-, másodfokú orvosi bizottságok által a felperes egészségi állapotát 54%-ban meghatározó szakvéleményével szemben 48%-osnak véleményezett. Ez a NEFMIr. és Mmtv. együttes értelmezése kapcsán nem jelenthette a felperes további vizsgálata nélküli B2 minősítési kategóriából a C2 minősítési kategóriába történő átsorolását, a 31-50% közötti (felperes esetében 48%) egészségi állapothoz kapcsolódó kategóriába soroláshoz az Mmtv. 3. § (2) bekezdés a) és b) pontjaiban foglalt további feltételek tisztázása nem mellőzhető. A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

Budapest, 2020. január 10.

A Kúria Sajtótitkársága