1. A Kúria megközelítése

Az épület Budapest központjában, a Lipótvárosban található. A belvárosi jellegből fakadóan mind gépkocsival, mind pedig tömegközlekedési eszközökkel kiválóan megközelíthető.

A legközelebbi pályaudvar a Nyugati pályaudvar. Innen gyalogosan a Bajcsy-Zsilinszky úton a Markó utcáig kell haladni, majd az utóbbin jobbra fordulva a jobb oldalon a 16. szám alatt - a Pesti Központi Kerületi Bírósággal szemben - található a Kúria. Ugyanez a megközelítési mód érvényes a 4-es vagy a 6-os villamossal a Széll Kálmán tér, illetve a Fehérvári út (4) és a Móricz Zsigmond körtér (6) felől érkezőknek. A Nyugati pályaudvar a 3. számú (kék) metróvonal egyik megállóhelye is (Kőbánya-Kispest - Újpest Központ), valamint több autóbusz végállomása (6-os, 26-os, 26/A, 91-es, 191-es).

A Keleti pályaudvar felől érkezők részére javasolt a 2-es (piros) metróvonal igénybevétele. (Örs vezér tere - Déli pu.) Ebben az esetben a Kossuth téren kell leszállni és a metró kijáratánál jobbra fordulva a Báthory utcán a Szemere utcáig kell menni, ahol is balra fordulva a Kálmán Imre, majd az Alkotmány utca keresztezése után érjük el a Markó utcát, amelyen befordulva rögtön a bal oldalra kell átmenni, s így érjük el a 16. számot (kb. 8-10 perces séta).

A Déli pályaudvar felől érkezőknek szintén az előbbi megközelítési mód javasolt, tehát a 2-es metróvonalon (Örs vezér tere irányába) a Kossuth térig kell utazni, a kijáratnál jobbra fordulva a Szemere utcáig kell menni, amelyen balra befordulva a már ismertetett módon a harmadik keresztutcáig (Markó utca) kell menni, ahol jobbra befordulva, majd a bal oldalra átmenve érjük el a Markó utca 16. számot.

Gépkocsival az M1 és M7 autópályákról érkezőknek a Budaörsi úton haladva a BAH csomópontig kell menniük, ahol a Hegyalja útra fordulva érik el az Erzsébet-hidat. A pesti oldalra átérve, a hídról lekanyarodva a pesti alsó rakpartra kell lehajtani, ahol északi irányban kell továbbhaladni addig, amíg el nem hagyják a Parlament épületét. A Parlamentet követő első felhajtónál (jobbra) kell a rakpartot elhagyni, s így a Markó utcába érve egyenesen kell továbbhaladni egészen a 16. számig.

Az M3-as autópálya felől érkezőknek a Kacsóh Pongrác úti felüljáróra felhajtva, majd az elágazásnál jobbra fordulva a Kós Károly sétányon kell végigmenniük. A Hősök terét a kötelező haladási irány szerint megkerülve, majd jobbra kanyarodva a Dózsa György úton kell továbbhaladni, ezt követően a vasúti felüljáró előtt balra, a Podmaniczky utcába kell bekanyarodni. A Podmaniczky utcán egyenesen végighaladva - a Bajcsy-Zsilinszky út keresztezésével - a Kálmán Imre utcán kell továbbhaladni egészen a Szemere utcáig, ahová jobbra bekanyarodva egyenesen kell továbbmenni a harmadik keresztutcáig (Markó utca) kell menni, ahol jobbra befordulva érjük el a Markó utca 16. számot.

Gépkocsival érkezőknek a Markó utcában, továbbá környező utcákban található fizetős parkolóhelyek állnak rendelkezésre.

 

Google Térkép