Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált Mfv.I.10.486/2016. számú ügyről végkielégítés tárgyában

Dátum

A felperes 1993. augusztus 1-jétől létesített munkaviszonyt az alperes jogelődjével. A 2008. szeptember 1-jei jogutódlást követően a munkáltató az alperes lett, amely mint az Sz. Egyházmegye által fenntartott intézmény világnézetileg elkötelezett, katolikus szellemiségű iskola, nevelési elveinek alapja a keresztény vallási és erkölcsi értékek tisztelete. A munkaszerződés szerint a munkavállaló kötelezte magát, hogy munkáját a hatályos egyházi és világi jogszabályok tiszteletben tartásával, a Katolikus Egyház tanításainak figyelembevételével végzi, tudomásul veszi, hogy a munkahelyén kívül sem tanúsíthat egyházi alkalmazotthoz méltatlan, az egyházat sértő magatartást, illetve az egyház tanításaival ellentétes magatartás rendes vagy rendkívüli felmondás alapját képező ok lehet. A felperes az alperesnél tanítóként dolgozott, házas családi állapotú, azonban életközösségét megszakítva Ö.P-vel él élettársi kapcsolatban aki szintén házas, és a házastársa tanítóként az alperesi tantestület tagja. Az alperes igazgatója minderről 2015 februárban szerzett tudomást, ezt követően a felperest megbeszélésre hívta és tájékoztatta, hogy ez a magatartás a munkaviszony megszüntetését eredményezi amennyiben Ö.P. házassági életközössége nem áll helyre. Ez a feltétel nem teljesült, ezért az alperes 2015. július 18-án kelt és közölt felmondással 90 napos felmondási idővel megszüntette a felperes munkaviszonyát a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 65. § (1) bekezdés alapján az Mt. 66. § (2) bekezdése szerinti okra hivatkozással. A felmondás indokolása utalt a szerelmi kapcsolatra az egyik kolléganő férjével, Ö.P-vel, aki az életközösséget megszakította, tehát a felperes miatt egy másik család egysége felbomlott. A felperes pontosított keresetében 5 havi végkielégítés megfizetésére kérte az alperes kötelezését az Mt. 77. § (3) bekezdés f) pontja alapján.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest a felperes javára 1.284.500 forint végkielégítés megfizetésére és marasztalta a felperes perköltségében. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az alperes felülvizsgálati kérelme megalapozott.

Az alperes alappal hivatkozott arra, hogy a felperes a felmondás jogszerűségét nem támadta, végkielégítés megfizetésére kérte az alperes kötelezését. A felperes a keresetében előadta, hogy álláspontja szerint a felmondás jogellenes, mert a felmondás indokai nem valósak, továbbá hogy az a körülmény, miszerint a munkavállaló kivel létesít élettársi kapcsolatot, nem tekinthető a munkaviszonnyal összefüggő magatartásnak. Kifejezetten nyilatkozott azonban arról, hogy ezek ellenére nem kéri a munkaviszony megszüntetése jogellenességének megállapítását, hanem „csak annak indokai megváltoztatását” azzal, hogy az így megváltoztatott indokok alapján az Mt. 77. § (3) bekezdés f) pontja szerint végkielégítésre jogosult.

A Pp. 3. § (2) bekezdése szerint a bíróság – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A bíróság döntése tehát nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen. A felmondás jogellenességének megállapítására irányuló kereseti kérelem hiányában a felperesnek nem volt kereshetőségi joga arra, hogy a felmondás indokainak megváltoztatását kérje. A felperes által a keresetben érvényesített jog [Pp. 121. § (1) bekezdés c) pont] a végkielégítés megfizetése iránti igény volt az Mt. 77. § (3) bekezdés f) pontja alapján, mert felperes vitatta az Mt. 77. § (5) bekezdés b) pontja alkalmazhatóságát. A bíróság csak a felmondás jogellenességének vizsgálhatósága esetén foglalhatott volna jogszerűen állást a felmondási okok valóságáról, okszerűségéről és jogszerűségéről. Erre irányuló kereseti kérelem hiányában a végkielégítés iránti igény körében csak arról dönthetett, hogy a felmondásban közölt indok alapján jogszerű volt-e a munkáltató részéről az Mt. 77. § (5) bekezdés b) pontjának az alkalmazása.

Az Mt. 77. § (5) bekezdés b) pontja szerint nem jár végkielégítés a munkavállalónak, ha a felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása, vagy nem egészségi okkal összefüggő képessége. A munkáltató végkielégítés fizetési kötelezettsége csak azokban az esetekben áll fenn, amikor a munkavállaló magatartása és a munkaviszonya között nincs okozati összefüggés. Ezért ha a munkáltató jogszerű felmondásának indoka a munkavállaló – bármely – munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása, abban az esetben végkielégítésre nem jogosult. Ha a munkáltató felmondásában hivatkozott bizalomvesztés a munkavállaló magatartása miatt következett be, akkor sem illeti meg a munkavállalót végkielégítés.

A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.

Budapest, 2017. április 26.

A Kúria Sajtótitkársága