A felperes 2006. június 1-jétől lakossági és kisvállalkozói értékesítési tanácsadó munkakört töltött be az alperesnél. 2010. július 24-én megbízást kapott a k-i fiók vezetésére, mely feladatot 2011. január 1-jéig látta el. Ezt követően a fiókot kirendeltséggé minősítették, kirendeltségvezetői kinevezést ismételten a felperes kapott. Ezt követően a felperest korábbi munkakörében alkalmazták. A bankfiókban ezen időszakban két alkalmazott dolgozott tanácsadó munkakörben, a felperes és Cs.M., akinek a munkaviszonyát az alperes egy belső vizsgálatot követően megszüntette. A felperes 2013. február 19-én felkereste a háziorvosát, aki 2013. február 20-ától táppénzes állományba vette 2013. augusztus 22-éig. A felperes a táppénzes állományát követően 2013. szeptember 2-án munkába állt. Azt tapasztalta, hogy a korábbi munkavégzési helyén elhelyezett telefonkészülék már nem az ő nevén van, munkatársai pedig tartózkodtak a vele való kommunikációtól. A felperes 2013. szeptember 9-étől ismételten táppénzes állományban volt. Ezen időszak alatt kereste meg Cs.M. azzal, hogy a felperes 2013. szeptember 16-án jelenjen meg az ő perében tanúskodni, tekintve, hogy őt már korábban bejelentették ilyen minőségében. A felperes ezen kérésnek eleget tett. A munkáltató 2013. október 18-ai keltezéssel a felperes munkaviszonyát felmondással megszüntette. Annak indokolása szerint a felperes idézés nélkül önként megjelent és tanúvallomást tett Cs.M. által az alperesi munkáltató ellen kezdeményezett munkaügyi peres eljárásban úgy, hogy erről a munkáltatót előzetesen nem tájékoztatta. Tanúvallomásában arra a kérdésre, hogy Cs.M. munkaviszonyának megszüntetését követően változott-e a bankfiók teljesítménye, valótlan választ adott, ezzel sértette az alperes gazdasági érdekeit. Ezen túlmenően a bíróság kérdésére egyértelműen azt állította, hogy nem áll vitában a munkáltatóval. Eljárásával megsértette az együttműködés és a tisztességes eljárás követelményét, mindez pedig súlyos bizalomvesztést eredményezett. A felperesnél reaktív depresszió alakult ki „a munkahelyi konfliktus szituáció fokozódását” követően. Táppénzes állománya egyértelműen a munkahelyi stressz szituációnak a következménye. A felperes össz-szervezeti egészségkárosodása a táppénzre kerülésekor és azt követően még néhány hétig 30%-ra tehető. Ezt követően ismételt munkába állásáig 15%-os össz-szervezeti egészségkárosodás állapítható meg. A felperes a keresetében a felmondás jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította a felmondás jogellenességét és kötelezte az alperest keresetveszteség, valamint elmaradt jutalék helyébe lépő kártérítés, illetve elmaradt cafeteria helyébe lépő kártérítés megfizetésére kamattal növelt összegben. Mindkét fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a keresetveszteség, valamint az elmaradt cafeteria helyébe lépő kártérítést felemelte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felperes felülvizsgálati kérelmében az ítéletek hatályon kívül helyezését és helyette új határozat meghozatalát kérte. Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítéletnek a felmondás jogellenességét megállapító része hatályon kívül helyezésére irányult, e körben új határozat hozatalával a kereset elutasítását kérte.
A felperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint részben megalapozott, míg az alperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott. A felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei tehát a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az erre vonatkozó jogi álláspontját részletesen kifejti, vagyis a jogszabálysértésre való hivatkozását, indokait is ismerteti. Amennyiben a fél a felülvizsgálati kérelmében több, egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell a fent meghatározott tartalmi követelményekkel. A jogerős ítélet több rendelkezése ellen irányuló felülvizsgálati kérelem esetén annak a törvényben előírt tartalmi kellékeket kérelmenként külön-külön kell tartalmaznia és ezek hiánytalan meglétét is a Kúria külön-külön vizsgálja (1/2016. (II.15.) PK vélemény 4.-6. pont). Az alperes felülvizsgálati kérelmében jogszabálysértésként a Pp. 206. §-át, valamint az Mt. 64. §-ának (2) bekezdését jelölte meg. A jogszabálysértéseket igazoló jogi álláspont részletes kifejtése azonban az egyes jogszabályhelyekre vonatkozóan elmaradt. E követelménynek nem felel meg, ha a fél a jogi érvelését nem a szerinte megsértett jogszabályhelyre vetítve adja elő. Ebből következően az alperes felülvizsgálati érvelése nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak (Mfv.I.10.352/2016/4., Mfv.I.10.915/2016/5.). A felperes felülvizsgálati kérelmének végkielégítéssel összefüggő előadása helytálló volt. Az alperesnél a perbeli időben hatályos kollektív szerződés szerint amennyiben a munkavállaló munkaviszonya a munkáltató kezdeményezésére a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, képességével összefüggő okból szűnik meg, a munkavállaló végkielégítésre jogosult, de nem tarthat igényt az Mt. szerinti végkielégítésre. A kollektív szerződés szerinti többletjuttatást a felperes megkapta, az azonban nem tekintethető az Mt. szerinti végkielégítésnek. A felmondás indokaira figyelemmel az Mt. 67. § (5) bekezdés b) pontja alapján az Mt. 77. § (1)-(3) bekezdésében foglaltak szerinti végkielégítésben nem részesült, a kollektív szerződés szerinti kifizetés pedig nem mentesíti a munkáltatót az Mt. 82. § (3) bekezdés b) pontja alapján járó juttatás megtérítése alól és nem is számítható be annak összegébe. Fentiekből következően a felperes jogosult az Mt. szerint őt megillető végkielégítésre is az Mt. 77. § (3) bekezdés b) pontja alapján, melynek összegszerűségét az alperes nem vitatta. Az eljáró bíróságok ugyanakkor helytállóan utasították el a felperes egészségromlás miatti kártérítés és nem vagyoni kártérítés iránti kereseti igényét. Az Mt. 166. § (2) bekezdése alapján a munkáltató kimentése akkor eredményes, ha a munkáltató bizonyítja, hogy a kárt az ellenőrzési körén kívül eső körülmény okozta. Jelen tényállás mellett a pszichés elváltozásokkal kapcsolatban csupán azt lehetett megállapítani, hogy azok a munkaviszonnyal összefüggésbe hozhatóak. Adott esetben ítéleti bizonyossággal azonban nem állapítható meg, hogy mindez a munkáltató ellenőrzési körébe tartozna, az eljárás során ugyanis nem merült fel olyan konkrét adat, amely szerint a felperesnél a munkahelyen kialakult stressz a vezető magatartása miatt következett volna be (Pp. 164. §). Az orvosszakértői vélemény is egyértelműen azt rögzítette, hogy „a tünetek és a betegség teljes egészében összefüggésbe hozhatók a munkaviszonyával, azonban egyéni érzékenysége okozta, hogy ez a helyzet a betegség kialakulásához vezetett”. Ebből következően jelen munkaviszonyban a kárt olyan ellenőrzési körön kívül eső körülmény okozta, amellyel a munkáltatónak nem kellett számolnia és nem volt elvárható a károkozó körülmény elkerülése vagy elhárítása. A kifejtettekre tekintettel a Kúria a másodfokú bíróság ítéletének azon rendelkezését, amellyel az elsőfokú bíróság ítéletének a végkielégítést elutasító rendelkezését helybenhagyta, hatályon kívül helyezte, e körben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperest végkielégítés fizetésére kötelezte a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján. Egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdés].
Budapest, 2018. április 05.
A Kúria Sajtótitkársága