Tájékoztató a Kúria Mfv.II.10.059/2017. számú ügyről vezető állású munkavállaló kártérítési felelőssége tárgyában

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2018. március 20.

A felperes 2006. szeptember 1-től állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél, 2011. július 26-tól ügyvezető igazgató munkakörben dolgozott.
A felperes 2012. május 8-án az alperes munkavállalói javára egészségbiztosítási szerződést kötött. A szolgáltatás éves díja 6.384.424 forint volt, amelynek első részletét a felperes 2012. május 15-én, a fennmaradó 3.192.212 forintot pedig 2012. november 30-án utalta át a biztosítónak. Az alperes, illetve annak alapítója és tulajdonosa az egészségbiztosítási szerződés megkötéséről és a pénzek átutalásáról nem tudott.
Az alperes a 2012/III.(X.31.) számú alapítói határozatában előírta, hogy az ügyvezető csak a társaság jogi képviselője előzetes szignálása (jóváhagyása) mellett köthet szerződést, tehet szerződéses kötelezettséget érintő egyoldalú nyilatkozatot, kötelezettségvállalást. A határozat értelmében az ügyvezető csak az alapító Pénzügyi és Költségvetési Irodája vezetőjének előzetes szignálása (jóváhagyása) mellett fogadhat be és teljesíthet az alapítói határozat meghozatalát megelőzően létrejött, illetve ezt követően megkötött szerződésből eredő számlát.
A peres felek a közöttük fennálló munkaviszonyt a 2012. december 6-án kelt megállapodással 2012. december 15-ével közös megegyezéssel megszüntették.

A felperes a módosított keresetében 42 nap szabadságmegváltás jogcímén 2.082.524 forint és ezen összeg késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes a felperes 5 munkanap szabadságmegváltás iránti igényét elismerte, ezt meghaladóan annak elutasítását kérte. Viszontkeresetében 3.192.212 forint és további 314.940 forint kártérítés megfizetésére kérte kötelezni a felperest.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 247.920 forint szabadságmegváltás és ezen összeg 2012. december 20-tól a kifizetésig járó késedelmi kamatának megfizetésére. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest 2.527. 131 forint kártérítés és ezen összeg után 2012. november 30-tól a kifizetésig járó késedelmi kamatának megfizetésére, ezt meghaladóan az alperes viszontkeresetét elutasította. Ítéletének indokolásában az alperes viszontkeresetét a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (régi Mt. ) 191.§-a, 192/A.§ (1) bekezdése, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339.§ (1) bekezdése alapján elbírálva megállapította, hogy a felperes a vezetői tevékenysége keretében okozott károkért a polgári jog szabályai szerint felelt. Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján arra  a következtetésre jutott, hogy a felperes az egészségbiztosítási szerződés megkötésekor nem  úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható volt, nem az alperes gazdasági érdekét tartotta szem előtt. A felperes megszegte az alapító határozatában, illetőleg utasításában foglaltakat, amely magatartásával a munkáltatónak kárt okozott. A 2012. november 30-án átutalt 3.192.212 forintból levonásba helyezte a biztosító által a szerződés felmondását követően visszatérített 665.081 forintot, így a felperest 2.527.131 forint és késedelmi kamata megfizetésére kötelezte.
A felperes fellebbezése alapján eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében megváltoztatta és az alperest terhelő szabadságmegváltás összegét 1.388.352 forintra felemelte, az alperes viszontkeresetét teljes terjedelmében elutasította. Az alperes viszontkeresete körében rámutatott arra, hogy a felperes a vezetői tevékenységgel összefüggésben okozott kárért a Ptk. 339.§ (1) bekezdése alapján tartozott helytállni, azonban a perben az alperes nem bizonyította, hogy őt a felperes jogellenes magatartásával okozati összefüggésben kár érte. Megállapította, hogy az alperes munkavállalói a biztosítási szerződés  alapján a szolgáltatást igénybe vették, a munkavállalóknak nyújtott jóléti juttatás pedig önmagában nem tekinthető kárnak. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a 2012. november 30-án esedékes díjrészlet átutalásakor a felperes, mint ügyvezető ugyan nem az alapítói határozatnak megfelelően járt el, azonban a szerződésszerű teljesítés önmagában nem tekinthető károkozó magatartásnak, az alperes pedig nem bizonyította, hogy az utasítás figyelmen kívül hagyásával őt kár érte.

Az alperes felülvizsgálati kérelme alapján eljárt Kúria a törvényszék ítéletének azon rendelkezését, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az alperest terhelő szabadságváltás összegét a kamatfizetési kötelezettség érintetlenül hagyása mellett 1.388.352 forintra felemelte és az alperes viszontkeresetét teljes terjedelmében elutasította, a perköltség és az illeték fizetésre vonatkozó rendelkezésekre is kiterjedően hatályon kívül helyezte és a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A Kúria ítéletének indokolásában rámutatott, hogy a munkavállalói kártérítési felelősség  körében irányadó, hogy a károkozó magatartás megvalósulásakor hatályos szabályokat kell alkalmazni, ha ennek időpontja nem állapítható meg, úgy a kár bekövetkezése időpontjában hatályos rendelkezések az irányadók. A perbeli esetben a felperes károkozó magatartása 2012. november 30-án, a biztosítónak – a 2012/III. (X.31.) számú alapítói határozat rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyásával – történő díj átutalásával valósult meg. Az eljárt bíróságok ezért jogszabálysértően hivatkoztak a Ptk. 339.§ (1) bekezdésére, a felperes károkozó magatartását a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 179.§ (1) bekezdése szerint kellett értékelni azzal, hogy az Mt. 179.§ (1) bekezdésében foglalt feltételek fennállását, a kárt, valamint az okozati összefüggést a munkáltatónak kellett bizonyítani (Mt. 179.§ (2) bekezdés). Az alperes ezen bizonyítási kötelezettségének eleget tett. A kár a biztosítási díj második részletének átutalásával megvalósult. A törvényszék jogi álláspontjával szemben a munkavállalók részére biztosított jóléti szolgáltatás azért minősül kárnak, mert annak nyújtására nézve nem volt tulajdonosi döntés és a szándék sem bizonyított, ezért a kifizetett összeggel az alperes vagyona akarata ellenére csökkent.

A Kúria az alábbi elvi kérdésben döntött:

A károkozás időpontjában hatályos Mt. – szemben a régi Mt. 192/A.§ (1) bekezdésének azon előírásával, amely szerint a vezető a vezetői tevékenység keretében okozott károkért a polgári jog szerint felel – a vezető kártérítési felelőssége körében nem utal a polgári jog szabályainak alkalmazására, az általános munkavállalói felelősséghez képest a gondatlan károkozás esetén tartalmaz szigorúbb szabályt, amikor a 209.§ (4) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy a vezető gondatlan károkozás esetén is a teljes kárért felel.
Az ügyvezető igazgató kártérítési felelősségére az Mt. alapján irányadó bizonyítási teher szabálya szerint a munkáltatónak kell bizonyítani, hogy a vezető állású munkavállaló nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, a kárt, valamint az okozati összefüggést.

Budapest, 2018. március 20.

A Kúria Sajtótitkársága