Tájékoztató a Kfv.V. 35.657/2016/5 számú ügyről, mely szerint a „lábon álló erdő” nem azonos a földterülettel, annak nem alkotórésze, adójogi szempontból ingónak minősül, ezért az értékesítéséről kibocsátott számla alapján az adózó levonhatja az áfát

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2017. április 21.

A felperes az általános forgalmi adó (áfa) bevallásában levonható adóként szerepeltette azoknak a számláknak az adótartalmát, amelyek ”lábon álló erdő” értékesítéséről kerültek kibocsátásra.

A másodfokú adóhatóság (alperes) határozatában kötelezte a felperest adóhiánynak minősülő áfa adókülönbözet megfizetésére, adóbírsággal sújtotta, késedelmi pótlékot is felszámított. Érdemi döntésének indokolása szerint a lábon álló fára, mint alkotórészre (járulékos dologra) kiterjednek a földterületre, mint fődologra vonatkozó tulajdonjogi hatások, ezért elválás hiányában a fa, mint alkotórész osztja a fődolog jogi sorsát.  Mindaddig, amíg a lábon álló fa nem került kitermelésére, addig a fát csak a földterülettel együtt lehet értékesíteni. A felperes ezért a számlák kiállításakor, illetve az ezeken feltüntetett teljesítési időpontokban nem rendelkezett birtokosként a lábon álló terménnyel, emiatt nem következett be a termékértékesítés létrejöttének alapvető feltétele, a tulajdonoskénti rendelkezési jogosultsága, így nem jogosult adólevonásra.

Az elsőfokú bíróság a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 5:14 § (1) bekezdésére, 5:15 §-ára, 5:30 § (1) bekezdésére, 5:38 § (1) bekezdésére, 5:50 § (1) bekezdésére alapítottan egyetértett az alperessel abban, hogy a felperes csak elválással szerezhetett volna tulajdonjogot a perrel érintett termék felett, csak ezzel következhetett volna be tulajdonoskénti rendelkezési jogosultsága is, ezért elutasította a felperes keresetét.

A Kúria alaposnak találta a felperes felülvizsgálati kérelmét, ezért a jogerős ítéletet és az alperes határozatát - az elsőfokú adóhatósági határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte.

A Kúria ítéletében – egyebek mellett – arra mutatott rá, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 1.§ (7) bekezdése értelmében a szerződéseket, ügyleteket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni, a szerződéseknek, jogügyleteknek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható. A „lábon álló erdő” értékesítése pedig nemcsak a köztudatban, hanem az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (Erdőtv.) által is szabályozott, hosszú ideje létező olyan speciális gazdálkodási és értékesítési mód, amit a közösségi jog is szabályoz, és olyan terméknek tekint, amely a kitermelés előtt értékesíthető. Kétségtelen tény, hogy maga az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfatv.) a „lábon álló erdő, illetve fa” tekintetében nem tartalmaz fogalom-meghatározást, de más adójogi jogszabály, így pl. a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szjatv.) igen. Ez utóbbi pedig egyértelműen rögzíti a 3. § 30. pontjában, hogy ingó vagyontárgynak minősül a földingatlan tulajdonosváltozása nélkül értékesített lábon álló (betakarítatlan) termés, termény (pl.: lábon álló fa).

Adójogi jogviszonyban a felek közötti jogvita eldöntésére - ahogyan erre a Kúria már több közzétett határozatban is rámutatott - nem a Ptk. polgári jogviszonyra irányadó szabályait,- hanem az adójogi jogviszonyra irányadó rendelkezéseket kell alkalmazni.

Az ügyben a peres felek egyetértettek a tekintetben, hogy a perben vitatott számlák szerinti gazdasági események a számlák szerinti felek között valóban megtörténtek, és abban is, hogy nem állapítható meg olyan adójog szerint releváns tény, amely a számlák tartalmi hitelességét kétségbe vonhatná, ezért a felperes jogszerűen gyakorolta adólevonási jogát, így keresete és felülvizsgálati kérelme is alapos.

Budapest, 2017. április 21.

A Kúria Sajtótitkársága