Köf.5.034/2017/5. számú határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A KÚRIA
Önkormányzati Tanácsának
h a t á r o z a t a

 

Az ügy száma: Köf.5034/2017/5. szám

A tanács tagja: Dr. Balogh Zsolt a tanács elnöke, Dr. Dobó Viola előadó bíró,
                         Dr. Horváth Tamás bíró

Az indítványozó: Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság
                            (6722 Szeged, Tábor utca 4.)

Az érintett önkormányzat: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
                                          (6720 Szeged, Széchenyi tér 10–11.)

Az ügy tárgya: építményadó

 

Rendelkező rész

A Kúria Önkormányzati Tanácsa

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az építményadóról szóló 38/2012. (XII.2.) számú önkormányzati rendelete 4. §-a utolsó mondata jogszabály-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló kezdeményezést elutasítja.

A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

 

Indokolás

Az indítvány alapjául szolgáló tényállás

[1] A Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 7.K.27.517/2017/11. számú végzése alapján megállapított tényállás szerint Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője mint elsőfokú helyi adóhatóság (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) az alapügyben a felperessel szemben a 2011-2014. évekre, a tulajdonában lévő, .../3 helyrajzi számú, kivett áruház, udvar ingatlan-nyilvántartási bejegyzésű, Sz., K. ... szám alatti, 38.111 m2 hasznos alapterületű ingatlan után összesen 207.039.490,- Ft építményadót vetett ki, amelynek a felperes eleget tett.

[2] A felperesi adózó az elsőfokú hatóságnál 2016. december 28. napján a 2011-2014. évi építményadó bevallását módosította arra hivatkozással, hogy a perbeli ingatlan 2014. december 31. napjáig nem lehetett az építményadó tárgya. A bevallásának helyesbítését azzal az indokkal nyújtotta be, hogy a 2014. december 31-ig hatályos szabályozás szerint a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 11. § (1) bekezdésében megjelölt nem lakás céljára szolgáló épületek közül csak azok voltak építményadó kötelesek, melyek ingatlan-nyilvántartási megnevezése szerepelt a Htv. 52. § 47. pontjában található taxatív felsorolásban. Azok az ingatlanok, amelyek ingatlan-nyilvántartási megnevezése nem szerepelt ezen felsorolásban, építményadó szempontjából 2011-2014. évben nem minősültek adótárgynak. A felperes szerint, mivel a tulajdonában álló perbeli ingatlan is ezek közé tartozik, ezért szükségessé vált a bevallások helyesbítése. Álláspontja szerint a Htv. 11. § (1) bekezdésének és az 52. § 8. és 47. pontjának értelmezéséből arra a következtetésre lehet jutni, hogy mivel mind a lakás, mind az egyéb nem lakás céljára szolgáló épület meghatározása taxatív felsorolást tartalmaz, így az építmények közül kizárólag az minősül adótárgynak, melynek az ingatlan-nyilvántartási elnevezése a "lakás, illetve egyéb nem lakás céljára szolgáló épület" definícióban szereplő felsorolásban megtalálható.

[3] Az elsőfokú hatóság a 2017. január 26. napján kelt 11/1498-1/17. iktatószámú határozatával a felperes által benyújtott, 2011-2014. adóévekre előírt építményadó törlésére irányuló önellenőrzését elutasította.

[4] A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2017. április 4. napján kelt CSB/01/4850-2/2017. ügyszámú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta a Htv. 11. § (1) bekezdése, a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2012. (XII.2.) számú, az építményadóról szóló önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Ör.) 1., 3., 6. §-ai, és az Ör. 4. §-ának 2013-2014. évben hatályban volt utolsó mondata alapján. Az alperes határozata indokolásában hivatkozott arra, hogy a Htv. 11. § (1) bekezdésében a törvény egyértelműen meghatározza: az önkormányzat illetékességi területén lévő lakások és nem lakáscélú épületek, épületrészek az építményadó tárgyát képezik. Attól, hogy a Htv. az 52. §-ban 2015. január 1. napjáig nem határozta meg a nem lakáscélú épületek fogalmát, nem jelenti azt, hogy a lakáson és az egyéb nem lakás céljára szolgáló épületeken kívüli épületek ne tartoztak volna a törvény hatálya alá; ezen álláspontot a Htv. az 52. § 11. pontjának 2015. január 1-jei módosításához fűzött törvényi indokolás is alátámasztja. Mindezek alapján az alperes arra a megállapításra jutott, hogy a felperes tulajdonában lévő ingatlan 2015. év előtt is építményadó köteles volt, mivel az mint nem lakáscélú épület tartozott a Htv. 11. § hatálya alá.

[5] A felperes az alperes határozatával szemben közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti keresetet terjesztett elő. A felperes a kereseti kérelme indokolásában lényegében az adóbevallása módosítása indokolásában foglaltakat tartotta fenn, amiből az következik álláspontja szerint, hogy a perbeli ingatlan csak 2015. január 1. napjától tárgya az építményadónak.

[6] Az alperes ellenkérelmében ‒ határozatbeli indokait fenntartva ‒ a kereset elutasítását kérte.

Az indítvány és az érintett önkormányzat állásfoglalása

[7] Az ügyben eljárt Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 7.K.27.517/2017/11. számú végzésében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 48. § (3) bekezdése, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 155/C. § (1) bekezdése alapján indítványozta a Kúria Önkormányzati Tanácsánál az Ör. törvényességi vizsgálatára irányuló nemperes eljárást, egyben az előtte folyó per tárgyalását a nemperes eljárás befejezéséig felfüggesztette.

[8] A bíróság álláspontja szerint az önkormányzat az Ör. 4. §-ának 2013-2014. évben hatályban volt utolsó mondatában a kereskedelmi üzletre, boltra, ABC-re, üzletházra nem állapíthatott volna meg rendelkezést, figyelemmel arra, hogy ezen megnevezések nem feleltethetőek meg a Htv. 52. § 47. pontjában meghatározott egyéb nem lakás céljára szolgáló épület fogalomnak, e felsorolás a Htv. 52. § 45. pontjában felsorolt kereskedelmi egységnek felel meg. Az Ör. 4. §-ának 2013. január 01. napjától 2014. december 31. napjáig hatályban volt utolsó mondata jogszabály-ellenes, sérti az Alaptörvény 32. cikk (3) bekezdését, valamint a Htv. 1. § (1) bekezdését, 2. §-át, 52. § 47. pontját.

[9] A Htv. 11. § (1) bekezdése értelmében az építményadó adótárgyait képező épületek két csoportra oszthatóak: lakás céljára szolgáló épület és nem lakás céljára szolgáló épület. E két fogalmat pedig a Htv. értelmező rendelkezései eltérő jogalkotási módszerrel határozzák meg. A lakás céljára szolgáló épületek esetében a jogalkotó a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) rendelkezéseit tekintette irányadónak a lakás fogalmának meghatározása során. Ettől eltérően a nem lakás céljára szolgáló épület fogalmának meghatározása során a jogalkotó saját fogalmat alkotott, méghozzá az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésben szereplő megnevezésekhez kötött taxatív felsorolás megadásával. A Htv. 11. § (1) bekezdés és 52. § 8. és 47. pontjai együttes olvasatából tehát az következik, hogy az építményadó hatálya alá csak a 8. pontban meghatározott lakásnak és 47. pontban definiált egyéb nem lakás céljára szolgáló épületnek minősülő épületek tartoznak.

[10] A bíróság szerint a Htv. 52. § 47. pontjában definiált egyéb nem lakás céljára szolgáló épület és a 11. § (1) bekezdésében említett nem lakás céljára szolgáló épület fogalmak azonosságát támasztja alá a Kúria Kfv.I.35.198/2015/4. számú ítélete is. Továbbá, a Htv. 2015. január 1-vel való újraszabályozására is éppen azért került sor, mert a jogalkotó elismerte, hogy a 2014. december 31-ig hatályos szabályozás alapján csak és kizárólag a Htv. 52. § 47. pontjában felsorolt elnevezésű ingatlanok minősültek nem lakás céljára szolgáló épületnek, így építményadó-köteles adótárgynak. Az adójogi jogszabályok alkalmazása során az adójogszabályban egyértelműen meg nem jelölt adótárgy adókötelezettsége analógia útján jogszerűen nem vezethető le. Nincs arra lehetőség, hogy a jogalkalmazó a lefektetett fogalmak és tényállási elemek jelentését értelmezés útján kiszélesítse. Mindez ellentétes volna az Alaptörvény 25. cikkével, 28. cikk (1) bekezdésével és C) cikk (1) bekezdésével is.

[11] A bíróság álláspontja szerint a perbeli ingatlanra az Ör. 2013-2014. évben hatályban volt 4. §-ának sem az első, sem az utolsó mondatát nem lehet alkalmazni. Az indítvány kifejti, hogy a bíróság az Ör. 4. §-ának első mondata vonatkozásában azért nem kezdeményezte a Kúria Önkormányzati Tanácsa előtti eljárást, mert önmagában az általános adómérték-meghatározás nem ütközik jogszabályba, azonban ettől függetlenül a bíróság hangsúlyozza, hogy a perbeli ingatlan nem lehetett az építményadó tárgya.

[12] Az Ör. 4. § első mondatának törvényellenességén túl a bíróság hivatkozik arra is, hogy az Ör. 1. §-a ‒ amely szövegszerűen tartalmazza a Htv. 11. § (1) bekezdésének szövegét ‒ megsértette a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 3. § harmadik mondatában foglalt ismétlési tilalmat is. Eszerint a jogszabályban nem ismételhető meg az Alaptörvény vagy olyan jogszabály rendelkezése, amellyel a jogszabály az Alaptörvény alapján nem lehet ellentétes.

[13] A Kúria Önkormányzati Tanácsa a Bszi. 52. §-a alapján felhívta az érintett önkormányzatot álláspontjának megismerése végett. Az önkormányzat állásfoglalásában kifejtette, hogy az indítványozó bíróság jogi értelmezése nem helytálló. A Htv. 11. § (1) bekezdése szerinti "nem lakás céljára szolgáló épület" fogalma nem azonos az értelmező rendelkezések, Htv. 52. § 47. pontjában rögzített "egyéb nem lakás céljára szolgáló épület" fogalmával, ugyanis az utóbbi szűkebb kategória. A Htv. 2009. január 1-től hatályos, 52. § 47. pontja szerinti fogalom-meghatározás nem azért került a törvénybe, hogy taxatíve felsorolást adjon a 11. § (1) bekezdésében rögzített nem lakás célú épület fogalmának, hanem a telekadó számított értékének a meghatározása céljából.

[14] Az önkormányzat álláspontja szerint 2015. január 1. előtt nem azért szerepelt a Htv.-ben az 52. § 47. pont, hogy taxatív felsorolást adjon a nem lakás céljára szolgáló épület fogalmának. Ennek alátámasztásaként több indokra hivatkozik, így a Htv. 52. § 5. pontja szerinti épületfogalomra, amely a Htv. nevesített adótárgyai kivételével adókötelesnek minősül; valamint a Htv. 2015. január 1-től hatályban lévő 52. § 11. pontjára, amely külön definíciót tartalmaz a "nem lakáscélú épület"-re, nem érintve ugyanakkor az 52. § 47. pontja szerinti fogalom-meghatározás hatályát. Emellett pedig, a Htv. 13. § h) pontjában felsorolt adómentes adótárgyak köre több olyan ingatlantípust tartalmaz, amelyek nem találhatóak meg az 52. § 47. pontjában. A törvény azonban nem mentesíthet olyan ingatlanokat az építményadó alól, amelyek nem is tartoznak az építményadó hatálya alá.

[15] Az alapügy felperese a Kúria Önkormányzati Tanácsához előkészítő iratot terjesztett be. Ebben előadta, hogy a Htv. 2014. december 31-ig hatályos rendelkezései alapján a nem lakás céljára szolgáló épületként adótárgynak minősülő ingatlanok körét a Htv. 52. § 47. pontjában lévő fogalom definiálta. Ugyanezt a jogértelmezést követte a Kúria a Kfv.I.35.198/2015/4., a Kfv.VI.35.788/2012/10. és a Kfv.VI.35.826/2012/10 számú ítéleteiben is. A Htv. 52. § 47. pontban szereplő felsorolás taxatív, ezért a lakásnak nem minősülő ingatlanok közül kizárólag a taxatív felsorolásban szereplő ingatlanok voltak adótárgyak 2015. január 1-je előtt. Az adótárgyak köre jogértelmezéssel nem tágítható. A Htv. egymást követő módosításai, valamint a 155/2008. (XII. 17.) AB határozat egyértelműen alátámasztják, hogy 2009. január 1. és 2014. december 31.  között az építményadó adótárgyait a jogalkotó kizárólag az ingatlan-nyilvántartási megnevezés alapján határozta meg. Mindezekre tekintettel a felperes kéri a Kúria Önkormányzati Tanácsát, hogy az indítványában foglaltaknak megfelelően állapítsa meg a támadott jogszabályi rendelkezés alkalmazási tilalmának elrendelését.

A Kúria Önkormányzati Tanácsa döntésének indokolása

[16] Az indítvány az alábbiak szerint nem megalapozott.

[17] A Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt lévő 7.K.27.517/2017. számú ügy alapja a felperes 2011-2014. évre fizetendő építményadó-kötelezettsége. A bíróság az egyedi ügyben alkalmazandó Ör. 2013-2014. évben hatályos 4. § utolsó mondatában foglalt rendelkezés törvényességi vizsgálatát kérte. A Kúriának az indítvány alapján abban a kérdésben kellett döntenie, hogy az Ör. az építményadó szabályozásának jogát rendeltetésszerűen gyakorolta-e.

[18] Az Ör. megsemmisíteni, illetve az egyedi ügyben alkalmazhatatlannak nyilvánítani kért rendelkezései az alábbiak:

"4. §. Az adó általános mértéke 1395 Ft/m2/év, a 20 m2-t meg nem haladó hasznos alapterületű építmény, valamint az ingatlan-nyilvántartásban strandfürdő megnevezéssel nyilvántartott építmény esetén az adó mértéke 0 Ft/m2/év.

[...]

[19] Az adó mértéke 2000 m2 hasznos alapterületet meghaladó kereskedelmi üzlet, bolt, ABC, üzletház céljára szolgáló építmény esetén 1722 Ft/m2/év."

[20] Az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdése „a helyi közügyek intézése körében törvény keretei között” hatalmazza fel a helyi önkormányzatokat rendeletalkotásra. E rendelkezés szerint „[f]eladatkörében eljárva a helyi önkormányzat törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, illetve törvényben kapott felhatalmazás alapján önkormányzati rendeletet alkot”.

[21] Helyi adók bevezetésére a Htv. 1. §-a hatalmazza fel az önkormányzatokat, melyek a Htv. rendelkezéseinek keretei között élhetnek az adómegállapítás jogával.

[22] Építményadó esetén az adókötelezettséget, illetve az adó kivetésének alapját, mértékét, törvényi szinten a Htv. 11‒16. §-ai határozzák meg. A 11. § (1) bekezdés értelmében adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő építmények közül a lakás és a nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész (a továbbiakban együtt: építmény).

[23] A Htv. 2014. december 31. napján hatályos 52. §-a "Értelmező rendelkezések" címszó alatt a "lakás" és az "egyéb nem lakás céljára szolgáló épület" kategóriákra ad fogalmi meghatározást. Az 52. § 8. pontja értelmében "lakás: a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 91/A. §-a 1-6. pontjában foglaltak alapján ilyennek minősülő és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, lakóépület, lakás, kastély, villa, udvarház megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan". Az 52. § 47. pont szerint pedig "egyéb nem lakás céljára szolgáló épület: az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapján garázsnak, gépjárműtárolónak, raktárnak, üvegháznak, műhelynek, szerviznek, üzemnek, üzemcsarnoknak, pincének, présháznak, hűtőháznak, gyárnak minősülő vagy ilyenként feltüntetésre váró épület, épületrész, továbbá a melléképület és a melléképületrész."

[24] Az indítványozó bíróság álláspontja szerint a Htv. 11. § (1) bekezdésében foglalt "nem lakás céljára szolgáló épület" és az 52. § 47. pont szerinti "egyéb nem lakás céljára szolgáló épület" azonos fogalmak; emiatt e Htv. rendelkezésekkel ellentétes az Ör. 4. § utolsó mondata, amely adófizetési kötelezettséget ír elő a Htv 52. § 47. pontjában fel nem sorolt kereskedelmi üzlet, bolt, ABC, üzletház céljára szolgáló építmény vonatkozásában.

[25] A Kúria nem találta megalapozottnak ezen álláspontot, a következők miatt:

[26] A Htv. 11. § (1) bekezdése az "építmény" két alapvető kategóriáját különbözteti meg: a (1) lakást és a (2) nem lakás céljára szolgáló épületet, épületrészt. A Htv. egészének szabályozási logikájából az következik, hogy e két kategóriába a Htv. szabályozási tárgya alá tartozó, mindenfajta építmény besorolható. A "lakás" fogalmát az 52. § 8. pontja határozza meg ‒ utaló szabállyal az Ltv. vonatkozó rendelkezéseire ‒, míg a "nem lakás céljára szolgáló épület" meghatározására külön-külön, az e fogalom alá eső alkategóriánként ‒ kereskedelmi egység, egyéb nem lakás céljára szolgáló épület stb. ‒ ad meghatározást. A Htv. 2014. december 31-én hatályos fogalmi rendszerében tehát az "egyéb nem lakás céljára szolgáló épület" a "nem lakás céljára szolgáló épület" egyik alkategóriája; egy kisebb halmaz az utóbbi, összetettebb csoporton belül.

[27] A két fogalom tehát nem tekinthető azonosnak. A fent leírt szabályozási logikát mutatja többek között az 52. § 6. pontja szerinti "épületrész" meghatározása is, amely szerint "épületrész: az épület önálló rendeltetésű, a szabadból vagy az épület közös közlekedőjéből nyíló önálló bejárattal ellátott helyisége vagy helyiség-csoportja, amely a 8., a 20., a 45. és 47. pontokban foglaltak szerint azzal felel meg lakásnak, üdülőnek, kereskedelmi egységnek, egyéb nem lakás céljára szolgáló épületnek, hogy az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nem szerepel." E meghatározás tehát kifejezetten utal a Htv. más rendelkezéseiben ‒ az 52. § más pontjaiban ‒ használt fogalmakkal való azonosságra, épületrész esetén a kereskedelmi egységre. Ezzel szemben az 52. § 47. pontja az "egyéb nem lakás céljára szolgáló épület" meghatározásánál semmilyen módon nem hivatkozik arra, hogy a 11. § (1) bekezdése szerinti "nem lakás céljára szolgáló épület"-ről lenne szó. Az indítványozó logikája alapján a Htv. 11. § (1) bekezdése szerinti épületrész esetén a kereskedelmi egység adóköteles, míg az a kereskedelmi egység, amely épületnek minősül, nem. Ilyen jogalkotói cél a Htv.-ből nem vezethető le.

[28] A Htv. fenti szabályozási logikáját magyarázza továbbá az önkormányzat által hivatkozott, 2015. január 1-től hatályba lépett törvénymódosítás is, amely az értelmező rendelkezések között új meghatározásként iktatta be a Htv. 52. § 11. pontja szerint a "nem lakás céljára szolgáló épület" definícióját. E módosításról az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2014. évi LXXIV. törvény 146. §-a rendelkezik. E 146. §-hoz fűzött indokolás szerint az új 52. § 11. pont kifejezetten a Htv. 11. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéshez kapcsolódón ‒ hiánypótló jelleggel ‒ rögzíti, hogy e rendelkezés alkalmazásában mit kell a nem lakás célú épület, épületrész fogalma alatt érteni. Ezen indokolásból (különösen a "hiánypótló jelleg"-re való utalásból) is az következik, hogy a "nem lakás céljára szolgáló épület" nem volt korábban meghatározva a törvényben, azaz nem volt azonosnak tekinthető az 52. § 47. pont szerinti "egyéb nem lakás céljára szolgáló épület" fogalmával. E megállapítást támasztja alá, hogy az 52. § 47. pontja egyidejűleg ‒ 2015. január 1-től ‒ nem került ki a törvényből, illetve nem módosult. Mindemellett, az 52. § 11. pontja szerinti új fogalom-meghatározás ("nem lakáscélú épület: az az épület, épületrész, amely nem minősül a 8. pont szerinti lakásnak") is azt mutatja, hogy rendszertanilag két fő kategória létezik: lakás és nem lakás célú épület; e rendszerben pedig az "egyéb nem lakás célú épület" csak a "nem lakás célú épület" egyik alcsoportja lehet.

[29] A Kúria rögzíti továbbá, hogy a Htv. 11. § (3) bekezdése értelmében az építményadó fizetési adókötelezettség az építmény (bármelyik alapkategóriába tartozzon is a "lakás" és a "nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész" közül) valamennyi helyiségére kiterjed, annak rendeltetésétől, illetőleg hasznosításától függetlenül. Megalapozott tehát az önkormányzat álláspontjából levezethető logikai következtetés, amely szerint a főszabály, hogy minden, a Htv. 11. § (1) bekezdésében említett "építmény" adóköteles. Ha nincs kifejezett rendelkezés e főszabály alóli kivételről ‒ adómentességről ‒, akkor az adókötelezettség főszabálya alkalmazandó mindenfajta építményre.

[30] A Kúria megítélése szerint az indítványozó bíróság, illetve a felperes által hivatkozott kúriai, illetve alkotmánybírósági döntések sem támasztják alá, hogy a 2014. december 31-én hatályos Htv. 11. § (1) bekezdése szerinti "nem lakás céljára szolgáló épület", illetve a Htv. 52. § 47. pontja szerinti "egyéb nem lakás céljára szolgáló épület" azonos fogalmak lennének, ami megalapozná az Ör. 4. § utolsó mondata törvényellenességének megállapítását. A Kúria ezek közül a Kfv.I.35.198/2015/4. számú ítélet jogi következtetéseinek részletesebb vizsgálatát látta indokoltnak és relevánsnak jelen ügy jogi kérdése vonatkozásában. E döntésében a Kúriának a "múzeum" fogalomnak a Htv. építményadóra vonatkozó rendelkezései és kapcsolódó fogalmi rendszere szerinti besorolásáról kellett állást foglalnia. E döntés szerint "A Htv. vonatkozó pontja kétséget kizáróan zártkörű felsorolással határozza meg az egyéb nem lakás céljára szolgáló épület fogalmát. E felsorolásban a múzeum nem található meg." Rögzíti továbbá, hogy ellenkező megállapítás esetében "az adókötelezettség kiterjesztése valósulna meg a jogalkalmazó szervek által." Ez a megállapítás, illetve a kiterjesztő jogértelmezés veszélye azonban nem áll fenn jelen esetben, tekintettel az adókötelezettség tárgyára. A fent, jelen ügy kapcsán kifejtettek összességéből ugyanis az következik, hogy "nem lakás céljára szolgáló épület"-nek több alkategóriája van; ezek közé tartozik a Htv. 52. § 47. pontja szerinti "egyéb nem lakás céljára szolgáló épület", de ide tartoznak mások, így az 52. § 45. pontja szerinti "kereskedelmi egység" is. E meghatározás szerint "kereskedelmi egység: az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapján kereskedelmi üzletnek, boltnak, abc-nek, üzletháznak, játékteremnek, csárdának, bisztrónak, borozónak, sörözőnek, büfének, cukrászdának, kávézónak, kávéháznak, teaháznak, fagylaltozónak, étteremnek, vendéglőnek, presszónak, irodának, műteremnek, szállodának, hotelnek, panziónak, fogadónak, motelnek, szállónak, vendégháznak, vadászháznak, rendelőnek, kórháznak, szanatóriumnak, gyógyszertárnak minősülő vagy ilyenként feltüntetésre váró épület, épületrész". Megállapítható, hogy az Ör. 4. § utolsó mondata szerinti adótárgy egyértelműn beleesik a "kereskedelmi egység" fogalmába. E kérdéstől tehát elválasztható a "múzeum" Htv. építményadó-rendelkezések szerinti meghatározásának problémája, amely esetben igencsak kétséges, hogy a múzeum az "egyéb nem lakás céljára szolgáló épület" kategórián kívül beleesik-e a Htv. 52. § értelmező rendelkezéseiben meghatározott, valamely fogalmi körbe.

[31] Az Ör. 1. §-ával összefüggésben a Kúria megállapítja, hogy az Ör. 1. §-ának az indítvány által támadott szövege "Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő építmények közül a lakás és a nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész (továbbiakban együtt: építmény)" időközben módosult, a 2018. január 1-től hatályos 1. § értelmében "Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Szeged Megyei Jogú Város illetékességi területén bevezeti az építményadót." Az Ör. 2014. december 31-én hatályos 1. §-a az alapügy felperesének adófizetési kötelezettségét ‒ tekintettel a fent kifejtett indokokra ‒ nem befolyásolta érdemben, továbbá az Ör. 1. §-a megsemmisítésére az indítvány határozott kérelmet nem tartalmaz, ezért a Kúria nem látta indokoltnak, hogy vizsgálja a hivatkozott rendelkezés törvényességének, alapügyben való alkalmazhatóságának kérdését.

[32] Mindezek alapján a Kúria megállapítja, hogy az Ör. 4. § utolsó mondata nem ellentétesek a Htv. 11. § (1) bekezdésével, 52. § 47. pontjával, valamint a Jat. 3. § (2) mondatával.

Záró rész

[33] A határozat elleni jogorvoslatot a Bszi. 49. §-a zárja ki.

Budapest, 2018. február 27.

Dr. Balogh Zsolt s. k. a tanács elnöke,
Dr. Dobó Viola s. k. előadó bíró,
Dr. Horváth Tamás s. k. bíró