8/2018. számú büntető elvi határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

I. A terrorcselekmény bűntette célzatos bűncselekmény, amelynek (1) bekezdés a) pontja szerinti esetében a célzat a törvényi tényállásban felsorolt passzív alanyok valamelyikének valaminek tevésére, nem tevésre vagy eltűrésre kényszerítése. Éppen a passzív alanyok (állami szerv, más állam vagy nemzetközi szervezet) specialitása, fontossága miatt minősül a kényszerítés terrorcselekménynek, s megvalósulásához további „terrorista cél” nem szükséges [Btk. 314. § (1) bek. a) pont].
II. Megalapozatlanság miatt az elsőfokú ítélet csak akkor helyezhető hatályon kívül, ha a megalapozatlanság a másodfokú eljárásban nem küszöbölhető ki. A részleges megalapozatlanság másodfokon az iratok tartalma alapján, helyes ténybeli következtetés vagy bizonyítás útján kiküszöbölhető, annak mennyiségi korlátja nincs, részleges megalapozatlanság kiküszöbölése a másodfokú eljárásban kötelező. A hiányos vagy iratellenes tényállás tehát teljes, a másodfokú eljárásban ki nem küszöbölhető megalapozatlanságot fogalmilag nem eredményezhet [Be. 352. § (1) bek. a) pont; 376. § (1) bek.].
III. Az indokolási kötelezettség teljesítése csak megalapozott, illetve megalapozottá tett tényállás tekintetében vizsgálható, amennyiben ugyanis tények megállapítása hiányzik, úgy az azokra vonatkozó indokolás sem kérhető számon [Be. 351. §; 373. § (1) bek. III/a) pont].
IV. Az eljárási törvényt és a bírói függetlenséget sérti a hatályon kívül helyező végzésben az elsőfokú bíróság más tanácsa általi tárgyalásának abból az okból történő elrendelése, mely szerint ugyanazon tanácstól adott esetben a bizonyítékok eltérő értékelése nem várható el [Alaptörvény 26. cikk (1) bek.; 2011. évi CLXII. tv. 1. § (1) bek.; Be. 78. § (3) bek., 378. § (2) bek., 403. § (3)-(4) bek.].

[1] A törvényszék a 2016. november 30. napján kihirdetett  ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki terrorcselekmény bűntettében [Btk. 314. § (1) bek. a) pont I. ford., (4) bek. e) pont első ford., hivatkozással a Btk. 310. § (1) bekezdés b) pont első fordulatára és (2) bekezdés első fordulatára], valamint határzár tiltott átlépésének bűntettében [Btk. 352. § (1) bek. és (2) bek. c) pont], és ezért – halmazati büntetésül – 10 évi szabadságvesztésre és Magyarország területéről végleges kiutasításra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházban állapította meg, és akként rendelkezett, hogy abból a terhelt legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.

[2] Az ítélet ellen az ügyész a terhelt terhére, a büntetés súlyosítása érdekében, a terhelt és védője a terrorcselekmény bűntette vonatkozásában felmentésért, a fennmaradó bűncselekmény kapcsán enyhítésért fellebbezett. A fellebbviteli főügyészség átiratában, valamint a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője az ügyészi fellebbezést változatlan tartalommal tartotta fenn.

[3] E kétirányú fellebbezések alapján eljárva az ítélőtábla a 2017. június 15-én kelt végzésével az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította. Elrendelte, hogy az ügyet az elsőfokú bíróság másik tanácsa tárgyalja. Egyúttal a terhelt előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig fenntartotta. E végzés alapján a megismételt elsőfokú eljárás a terhelttel szemben a törvényszék előtt folyamatban van.

[4] A hatályon kívül helyező rendelkezés indokai az alábbiak voltak.

[5] Az ítélőtábla elsőként rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság a tárgyalás során nem valósított meg hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést, és tényállás-felderítési feladatának is eleget tett; valamennyi releváns tényre a szükséges körben és kellő mélységben vett fel bizonyítást. A bíróság által beszerzett és értékelt bizonyítékok – a tartalmuk szerint – részben egymást erősítők, részben azonban ellentmondóak voltak.

[6] Az elsőfokú bíróság bizonyítékértékelő tevékenységével kapcsolatban a másodfokú bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a törvényszék olyan bizonyítékok értékeléséről nem adott számot, amelyek lényeges kihatással lehetnek a tényállás megállapítására, és ezen keresztül a jogi minősítésre, valamint a büntetés kiszabására is.

[7] Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a terhelt dobálta a rendőröket, melynek célja a határátkelőhely megnyitásának és az angol tolmács biztosítására irányuló követelésének kikényszerítése volt. A dobálás tényét a terhelt is elismerte, azt pedig, hogy ezzel a rendőröket célozta, a videofelvételek alapján állapította meg a bíróság, mint ahogy ugyancsak a terhelt vallomása és a felvételek alapján volt megállapítható az is, hogy később a terhelt is – a tömeggel együtt – a határzárat megsértve átlépett Magyarország területére. Az elsőfokú bíróság mindezeket – a másodfokú bíróság szerint – iratszerűen, logikusan, minden lényeges bizonyíték értékelésével állapította meg.

[8] Ugyanakkor az elsőfokú bíróság bár beszerzett, de nem vizsgált meg minden lényeges bizonyítékot a terhelt általi dobálás külső körülményeit, belső indokait és célját, valamint a terhelt rendőrök felé intézett követeléseit, továbbá a dobálás és a követelés összefüggéseit illetően. Utalt arra, hogy a hivatalos személy elleni erőszak akkor minősül terrorcselekmény bűntettének, ha azt a törvényben meghatározott cél elérése, jelen esetben egy állami szervnek valaminek a tevésére vagy eltűrésére kényszerítése érdekében követik el.

[9] Az ügyben a videófelvételekből az tűnik ki, hogy amikor a terhelt maga is dobálta a rendőröket, a külföldiek részéről anélkül történt változó intenzitású dobálás, hogy a kerítésnél tömeg gyűlt volna össze, vagy a kerítést bárki támadta volna. A külföldiek a kerítésnél való folyamatos jelenlét nélkül, a kerítéstől eltávolodva, és oda visszatérve dobálták a rendőröket, akik vízágyút és könnygáz spray-t alkalmaztak. A kerítés kétszeri megtámadására azonban ehhez képest elsőként közel egy órával korábban, másodjára pedig mintegy fél órával később került sor. Az elsőfokú bíróság – az ítélőtábla megállapítása szerint – nem foglalkozott azzal, hogy a terhelt által kifejtett magatartás (a dobálás) konkrétan a magyar határon való átjutást, illetve a tolmács követelését célozta-e, vagy – a terhelt védekezésének megfelelően – az adott helyzetben létrejött pillanatnyi indulati cselekmény volt.

[10] A hatályon kívül helyező végzés szerint nem indokolta meg az elsőfokú bíróság azt sem, hogy miért fogadta el a tényállás alapjául felhasznált bizonyítékokat, és miért vetette el az azt alá nem támasztókat. A terhelt elismerte a tolmács követelését, azt azonban tagadta, hogy a kordon bedöntésével vagy a rendőrök megtámadásával fenyegetőzött volna, mint ahogy azt is, miszerint a rendőröktől azt követelte volna, hogy nyissák meg a kaput, mert két óra múlva mindenképpen átmennek Magyarország területére. Az ítélőtábla észrevételezte, hogy a terhelt által tagadott tények megállapítása kizárólag rendőri vallomásokon alapul.

[11] A másodfokú bíróság idézte e terhelő vallomásokat, ugyanakkor kiemelte, hogy a helyszínen arab és angol tolmácsként jelen volt I. számú tanú szerint egy zöld pólós, nagydarab személy mondta azt, miszerint mindenképp be fognak jutni, és két órát ad arra, hogy beengedjék őket; az ultimátum elhangzásakor a terhelt nem is volt ott. A terhelt is kiabált, de annak tartalmát a tanú – a hangzavar miatt – nem hallotta.

[12] Dr. F. Cs. személyesen is beszélt a terhelttel, de azon kívül, hogy ő itt át fog menni, és a családjával együtt Németországba megy, mást nem hallott; csupán H. Sz. elmondásából értesült arról, hogy a migránsok erőszakkal is átjönnek, ha nem nyitják ki a kaput. H. Sz. pedig elismerte, hogy a főnökeinek adott jelentéseiben a saját következtetései is benne voltak.

[13] A további tanúk közül K. Cs. nem emlékezett arra, hogy a terhelt követelése angolul hangzott el, noha állítása szerint jól beszél angolul, majd utóbb módosította a vallomását, és ebben azt állította, hogy a terhelt követelése akkor hangzott el, amikor ők már távolodtak a kerítéstől. Z. F. pedig a kollégáitól értesült arról, hogy a mikrofonba beszélő személy 5 vagy 10 percet adott a beengedésükre, különben áttörnek, tolmács követelésére azonban nem emlékezett. A felolvasással tárgyalás anyagává tett tanúvallomások közül a magyar állampolgárságú tanúk szerint a kiabáló tömeg adott két óra haladékot a kapu kinyitására, a külföldi állampolgárok pedig hallottak ugyan olyan követelést, hogy nyissák ki a kaput, különben át fognak menni, azonban azt nem tudták konkrét személyhez kötni.

[14] A tárgyalás anyagává tett felvételeken nem látható olyan, ami önmagában alátámasztaná a tényállásban foglalt követeléseket és fenyegetéseket. Egy felvételen azonosították a tanúk a terhelt hangját, aki ekkor – az I. számú tanú szerint – azt mondta angolul, hogy itt át fognak menni, nem állítja meg őket rendőr. Az e felvételről a nyomozás során készült fordítás szerint azonban ilyen nem hangzott el.

[15] Az ítélőtábla utalt arra, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat szabadon mérlegelheti, és a tényállás alapjául bármely bizonyítékot elfogadhat. Ennek során azonban tekintettel kell lennie a Be. 4. § (2) bekezdésére, miszerint kétséget kizáróan nem bizonyított tényt nem értékelhet a terhelt terhére, másrészt eleget kell tennie az indokolási kötelezettségének. Jelen esetben az elsőfokú bíróság a fenti, részben ellentmondó bizonyítékokat nem ütköztette egymással. Nem volt figyelemmel arra, hogy a terhelő vallomást tevő tanúk a külföldi személyek támadásának célpontjai, a hivatalos személy elleni erőszak passzív alanyai voltak. Nem vonta mérlegelési körébe a rendőrtanúk vallomásai között felmerült ellentmondásokat, és azt a tényt, hogy azokat sem más vallomások, sem a videofelvételek nem támasztották alá. Ugyancsak nem értékelte a terhelt azon megnyilvánulásait sem, amelyekkel éppen az erőszakos cselekmények elkerülését akarta elérni. Nem volt arra sem figyelemmel, hogy a terhelt – akit a tömeg nem tekintett a vezetőjének, és nem is volt az – mennyire számíthatta ki, illetve befolyásolhatta a tömeg jövőbeni viselkedését.

[16] Nem foglalkozott a bíróság azzal sem, hogy a cselekmények során erős hangzavar volt, ezért a terhelt maga kérte a közelében álló és hozzá szóló rendőrt, hogy a megafonba beszéljen, mert nem érti. A terhelt büntetőjogi felelősségének tisztázásához kétséget kizáróan el kell választani a terhelt, a tömeg, illetve más személyek szóbeli megnyilvánulásait.

[17] Mindezen mulasztások következményeképp – az ítélőtábla végzése szerint – nem állapítható meg, hogy az elsőfokú bíróság milyen konkrét indokok alapján fogadott vagy vetett el egyes bizonyítékokat, és valójában mely bizonyítékokra, milyen érvelés mentén alapította a tényállást. Ez pedig azért befolyásolta jelentősen a cselekmény minősítését, mert ha a rendőrök dobálásának terrorista célzata nem állapítható meg, hanem arra indulatból, elkeseredésből vagy a rendőri akcióra való reagálásként került sor, úgy a cselekménysor ezen része a terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés minősítését veti fel.

[18] A másodfokú bíróság kitért arra is, hogy mivel az elsőfokú eljárásban felvett bizonyítás teljes volt, a másodfokú eljárásban – a Be. 353. § (1) bekezdésében írt feltételek hiányában – bizonyításra már nem kerülhetett sor. Ezért a Be. 373. § (1) bekezdés III. pont a) alpontjára tekintettel a törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.

[19] Az ítélőtábla a megismételt eljárásra az alábbiakat írta elő iránymutatásul:

[20] – a terhelt kihallgatását követően a tanúk vallomása és a szakértők szakvéleményei felolvashatók;

[21] – a beszerzett bizonyítékok teljes körű, egyenkénti és összességükben is történő mérlegelésével kell a tényállást megállapítani, és dönteni a terhelt büntetőjogi felelőssége, a cselekmény jogi minősítése és a büntetés felől;

[22] – ennek során figyelemmel kell lenni arra, hogy egy-egy kijelentés nem feltétlenül jelenti a magatartás célzatát, hanem a magatartás mibenlétének, az elkövető érzelmei, kétségbeesése, és hangulata kifejezésének értékelendő, ami nem feltétlenül alapozhat meg kényszerítési célzatot; vonatkozik ez különösen a tolmács hiánya esetén kilátásba helyezett erőszakkal fenyegetés vizsgálatára, és

[23] – határozni kell a bűnügyi költségről is.

[24] A bíróság alakilag jogerős határozata ellen a legfőbb ügyész terjesztett elő – a Be. 431. §-a szerint – jogorvoslati indítványt a törvényesség érdekében arra hivatkozással, hogy annak az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasító, valamint a megismételt eljárásra a bíróság másik tanácsát kijelölő rendelkezése törvénysértő, és e törvénysértés megállapítására tett indítványt.

[25] Indokai szerint az ítélőtábla a jogkérdésben elmaradt indokolást tekintette orvosolhatatlan eljárási szabálysértésnek, és ennek megfelelően a Be. 373. § (1) bekezdés III. pont a) alpontjában meghatározott feltétlen hatályon kívül helyezési ok alapján hozta meg döntését, azonban annak alátámasztására valójában kizárólag ténykérdéseket sorakoztatott fel. Ezzel pedig ténylegesen a tényállás megalapozottságát kérdőjelezte meg, amit a másodfokú eljárásban kellett volna kiküszöbölnie, mivel nem teljes megalapozatlanság merült fel.

[26] Utalt arra, hogy az 1/2007. BK vélemény C. pontja szerint az indokolási kötelezettség megsértése fűződhet ténykérdésekhez és jogkérdésekhez is, előbbieket azonban el kell határolni a megalapozatlanság törvényi eseteitől. Hatályon kívül helyezést az eredményez, ha a támadott határozat indokolása oly mértékben hiányos, hogy nem állapítható meg belőle, mire alapította a bíróság a döntését. Ezért a jogi indokolási kötelezettség megsértése is csak akkor valósít meg feltétlen eljárási szabálysértést, ha még jogi következtetés útján sem állapítható meg belőle, hogy milyen jogszabályon alapul valamely, büntetőjogi főkérdésben hozott döntés. Többcselekményes ügyben az egyes részcselekmények tekintetében hiányzó, illetve hiányos indokolás általában csak relatív eljárási szabálysértés lehet. Ennek alátámasztására az indítvány számos eseti döntést (BH 1998.418., BH 2009.352., BH 2010.117., BH 2013.10.) is megjelölt. 

[27] A legfőbb ügyész álláspontja szerint az elsőfokú bíróság mind a ténykérdések, mind a jogkérdések tekintetében eleget tett indokolási kötelezettségének, ezért ítéletének hatályon kívül helyezésére az indokolási kötelezettség megsértése címén nem kerülhet sor; más, a Be. 373. § (1) bekezdésében felsorolt eljárási szabálysértést pedig a másodfokú bíróság sem állapított meg.

[28] Azzal, hogy a másodfokú bíróság a rendőrök, illetve a külföldiek és az I. számú tanú vallomásait ellentmondásosnak tekinti, valamint utal a Be. 4. § (2) bekezdésére, a rendőrök személyes érintettségük okán való esetleges elfogultságára, és a megértést nehezítő hangzavarra, valójában az ítélet megalapozottságát vitatja akként, hogy az elsőfokú bíróság mérlegelő tevékenységét veszi kritika alá, amit megalapozott tényállás mellett nem tehetett volna meg.

[29] Megalapozatlanság okán, a Be. 376. § (1) bekezdése alapján pedig csak akkor helyezhető hatályon kívül az elsőfokú ítélet, ha az a másodfokú eljárásban nem küszöbölhető ki, és a bűnösségre vagy büntetés kiszabására érdemi kihatású. A részleges megalapozatlanság a másodfokú eljárásban az iratok tartalma alapján, helyes ténybeli következtetés vagy bizonyítás felvétele útján kiküszöbölhető, annak mennyiségi korlátja nincs; részleges megalapozatlanság kiküszöbölése a másodfokú eljárásban kötelező, e címen tehát az ítélet hatályon kívül helyezésére nem kerülhet sor.

[30] Ezért a jogorvoslati indítvány szerint a másodfokú bíróság tévedett, amikor a részleges megalapozatlanság kiküszöbölése helyett feltétlen eljárási szabálysértést állapított meg. Az indokolási kötelezettség teljesítése egyébként is csak megalapozott vagy megalapozottá tett tényállás tekintetében vizsgálható; ekként jelen ügyben a másodfokú bíróság a megalapozatlanság kiküszöbölése folytán kiegészített, helyesbített tényállás tekintetében az elsőfokú ítélet indokolásának hiányosságait is kiküszöbölhette volna.

[31] Mindezekre tekintettel a legfőbb ügyész álláspontja szerint az ítélőtábla megsértette a Be. 352. § (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint a Be. 376. § (1) bekezdésében írt rendelkezéseket, amikor annak ellenére, hogy a helyes tényállás a felvett bizonyítás alapján, helyes ténybeli következtetés útján megállapítható lett volna, azt nem egészítette ki, illetve nem helyesbítette. Megsértette a Be. 373. § (1) bekezdés III. pont a) alpontját is, mert annak ellenére hivatkozott rá, hogy valójában nem tárt fel az indokolási kötelezettség kapcsán olyan hiányosságot, amely miatt az elsőfokú ítélet érdemi felülbírálatra alkalmatlan lett volna.

[32] A Kúria az ügyben a Be. 434. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott.

[33] A legfőbb ügyész képviselője a nyilvános ülésen a jogorvoslatot változatlan tartalommal és indokolással tartotta fenn.

[34] Felszólalásában utalt arra, hogy az ítélőtábla a hatályon kívül helyezés okaként az indokolási kötelezettség megsértését jelölte meg, mert álláspontja szerint ugyan az elsőfokú bíróság beszerezte az összes bizonyítékot, azonban azokat nem teljeskörűen értékelte. A másodfokú bíróság kifejtette azt is, hogy ha valamennyi bizonyítékot értékelte volna az elsőfokú bíróság, az kihatással lett volna a tényállásra, s ezen keresztül a jogi minősítésre és a büntetésre is.

[35] A legfőbb ügyészi álláspont szerint azonban, amennyiben olyan bizonyítékok értékelése maradt el, amelyek a tényállásra is kihatással bírnak, abban az esetben a tényállás megalapozottságának vagy megalapozatlanságának a kérdése merül fel, az indokolási kötelezettség megsértése pedig csak megalapozott tényállás tekintetében vizsgálható. Az alapján, amit a másodfokú bíróság az elsőfokú megismételt eljárásra nézve előírt, arra lehet következtetést vonni, hogy nem teljes, hanem pusztán részleges megalapozatlanság az, ami ténylegesen felmerülhet; márpedig részleges megalapozatlanság esetén a másodfokú bíróságnak nemcsak jogi lehetősége, de kötelezettsége is, hogy kiküszöbölje a tényállás megalapozatlanságát.

[36] Jelen ügyben, amennyiben a másodfokú bíróság a jogi lehetőségeivel élve a bizonyítást kiegészítette volna, annak alapján a tényállást is pontosíthatta, helyesbíthette, majd azzal kapcsolatosan az indokolást is kiegészíthette volna. Így az elsőfokú határozat hatályon kívül helyezésére nem kellett volna sor kerülnie.

[37] Következésképp – a legfőbb ügyészi álláspont szerint – a másodfokú bíróság megsértette a Be. 352. § (1) bekezdését, a 376. § (1) bekezdésében meghatározott rendelkezést, továbbá a 373. § (1) bekezdés III. pont a) alpontjában írtakat is.

[38] A terhelt védője felszólalásában hangsúlyozta, hogy jelen jogorvoslati eljárás, és annak eredménye a terhelt sorsára nem hat ki. A jogorvoslati eljárásban a Kúria csak kétféle döntést hozhat: vagy elutasítja az ügyészi indítványt, vagy pedig megállapítja a jogsértést.

[39] Az, hogy megalapozatlan-e egy ítélet, vagy pedig indokolási kötelezettségének nem tett eleget a bíróság, nehezen megkülönböztethető. A védő álláspontja szerint az elsőfokú határozat megalapozatlan volt, mert hiányos volt a tényállás és iratellenes megállapításokat tartalmazott. Az elsőfokú határozat iratellenessége pedig olyan jelentős, hogy az már szinte felülmérlegelést igényelt volna a másodfokon eljárt bíróságtól; amelyre az nem jogosult, még akkor sem, ha az iratokban rendelkezésre állnak a helyes tényállás megállapításához szükséges adatok.

[40] Ezért a másodfokú bíróság arra a döntésre jutott, hogy az elsőfokú ítélet elsődleges hibája a ténykérdésekkel kapcsolatos indokolási kötelezettség elmulasztása; a büntetőjogi főkérdésben (minősítés, bűnösség) mulasztott el beszámolni az első fokon eljárt törvényszék arról, hogy mit miért vett, vagy nem vont mérlegelési körébe. Ennek a másodfokon történő kijavítása az elsőfokú bíróság indokolási, mérlegelési feladatának átvételét jelentette volna, ami olyan mérlegelési tevékenység, mely a másodfokú eljárásban már nem megengedett. Ezzel szemben a Be. 373. § (1) bekezdés III. pont a) alpontja alapján kötelező a hatályon kívül helyezés, nincs mérlegelési lehetőség.

[41] A védői álláspont szerint összességében, akár a másodfokon kiküszöbölhetetlen megalapozatlanság, akár a ténykérdésekkel kapcsolatos indokolási kötelezettség elmulasztása is hatályon kívül helyezési ok, ezért a másodfokú bíróság támadott rendelkezése törvényes volt. Mindezek alapján a védő a legfőbb ügyész jogorvoslati indítványának elutasítását indítványozta.

[42] A legfőbb ügyész törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslata alapos.

[43] A Kúria mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az ítélőtábla hatályon kívül helyező, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasító rendelkezése ellen van-e helye a Be. XIX. Fejezete szerinti eljárásnak. Annak ugyanis a Be. 431. §-a értelmében kettős feltétele van: egyfelől az, hogy a támadott rendelkezést tartalmazó határozat legyen jogerős, másrészt az, hogy más jogorvoslattal ne legyen támadható.

[44] A Kúria megállapította, hogy jelen esetben mindkét feltétel teljesült.

[45] A hatályon kívül helyező határozat e rendelkezés körében is jogerőképes; miután az fellebbezéssel (rendes perorvoslattal) nem támadható, tehát alaki jogereje van. Ugyanakkor az ilyen döntés – mely egyúttal a bíróságot új eljárás folytatására utasítja – anyagi jogerő-hatással nem bír, mert a vádat nem bírálja el. Következésképp e rendelkezés sem felülvizsgálattal nem támadható, sem más jogorvoslati forma nem áll rendelkezésre a felülbírálatához. Ezért – amint azt a 2/2015. BJE határozat is rögzíti – ellene a legfőbb ügyész a törvényesség érdekében jogorvoslattal élhet.

[46] Előrebocsátja a Kúria, hogy jelen eljárásban, alapos indítvány esetén – a Be. 436. §-a értelmében – is csupán a törvénysértés tényét állapíthatja meg, a hatályon kívül helyező ítélőtáblai határozatot nem helyezheti hatályon kívül; tehát nem akaszthatja meg, valójában nem is érinti a hatályon kívül helyezés folytán megismételt, a törvényszék előtt folyamatban lévő eljárást. Természetszerűleg az elsőfokú ítélet ellen bejelentett fellebbezéseket sem bírálhatja el (újólag) a Kúria, mert azzal a másodfokú bíróság hatáskörét vonná el.

[47] A legfőbb ügyész által bejelentett jogorvoslat tárgya kizárólag az ítélőtábla hatályon kívül helyező végzése, az eljárás célja pedig annak vizsgálata, hogy a megtámadott végzés törvénysértő-e. Ehhez képest hatályon kívül helyezés esetén a törvényességi jogorvoslat alapján elvégzett felülbírálat valójában nem ügy-, nem irat-, hanem határozatvizsgálat. Az eldöntendő kérdés pedig nem az, hogy a hatályon kívül helyezett elsőfokú ítélet megalapozott volt-e, hanem az, hogy a hatályon kívül helyező döntés alapos volt-e; tehát volt-e rá törvényes ok, és az eljárási ok megállapításának törvényi feltételei fennálltak-e. A Be. 378. § (1) bekezdése szerint a hatályon kívül helyező végzés indokolása tartalmazza a hatályon kívül helyezés okát, továbbá a másodfokú bíróságnak a megismételt eljárásra vonatkozó iránymutatását. A Kúria jelen eljárásában valójában e törvényi előírás, elvárás a felülbírálat szempontja és kerete.

[48] Emellett természetesen a megtámadott határozatot hozó bíróság eljárásának vizsgálatáról is szó van [Be. 423. § (4) és (5) bek., 430. §]. A Kúria már most rögzíti, hogy a megtámadott határozat meghozatala kapcsán nem észlelt feltétlen hatályon kívül helyezési okot képező eljárási szabálysértést.

[49] A másodfokú bíróság támadott végzése szerint az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének törvényi oka a Be. 373. § (1) bekezdés III. pont a) alpontja. Eszerint a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a bűnösség megállapítása, a felmentés, az eljárás megszüntetése, a cselekmény jogi minősítése vagy a büntetés kiszabása, illetve az intézkedés alkalmazása tekintetében az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan. E törvényhely alapján tehát akkor kerülhet sor hatályon kívül helyező, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasító rendelkezés meghozatalára, ha az indokolás hiányának, vagy hiányosságának következtében a bíróság döntési folyamata valamely büntetőjogi főkérdés tekintetében nem követhető nyomon.

[50] Az indokolási kötelezettség hatályon kívül helyezést eredményező (teljes) megszegését azonban határozottan el kell különíteni a megalapozatlanságtól, ami a hatályon kívül helyezés önálló törvényi oka, feltéve, hogy az a Be. 352. §-ának rendelkezései szerint nem küszöbölhető ki, és a bűnösség megállapítását vagy a büntetés kiszabását, illetőleg az intézkedés alkalmazását lényegesen befolyásolta [Be. 376. § (1) bek.]. Ki kell emelni azt is, hogy az indokolási kötelezettség teljesítése csak megalapozott, illetve megalapozottá tett tényállás tekintetében vizsgálható; amennyiben ugyanis tények megállapítása hiányzik, úgy az azokra vonatkozó indokolás sem kérhető számon. 

[51] Ehhez képest a jogorvoslattal támadott határozat alapvető ellentmondása, hogy az indokolási kötelezettség teljes megsértése címén a megalapozatlanság körébe tartozó hiányosságokat rótt fel az elsőfokú bíróságnak, amikor a terhelt tudattartalmára vonatkozó, ún. tudati tények felderítetlenségét, hiányát kifogásolta. Tette pedig mindezt úgy, hogy eközben rögzítette: az elsőfokú bíróság a tényállás-megállapítási kötelezettségének is eleget tett, a vád tárgyát képező valamennyi lényeges, releváns tényre az elbíráláshoz szükséges körben és mélységben felvette a bizonyítást, valamint megállapította azt, hogy „önmagában mind a határzár tiltott átlépése, mind a rendőrök megdobálása tekintetében az elsőfokú bíróság a tényállást a bizonyítékokkal összhangban, azokat iratszerűen, logikusan, és minden lényeges bizonyítékot értékelve állapította meg”.

[52] Ezt követően azonban „a dobálás külső körülményeit, belső indokát, célját illető, az azt megelőző eseményeket, így a vádlott által a rendőrök felé kinyilvánított követelések tartalmát és mindezekhez képest a követelések és a dobálás közötti összefüggés fennállását” illető ténymegállapítások hiányának sérelmezése alapvető ellentmondás.

[53] A másodfokú bíróság a védő szerint valójában a tényállás hiányosságát, valamint iratellenességet [Be. 351. § (2) bek. b) pont II. ford. és c) pont] észlelte. Ezek olyan megalapozatlansági okok, amelyek a másodfokú eljárásban kiküszöbölhetők, arra a törvény a másodfokú bíróság számára eszközöket biztosít. Így a másodfokú bíróság a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontja szerint a tényállást kiegészítheti, illetőleg helyesbítheti, ha a hiánytalan, illetőleg a helyes tényállás az iratok tartalma, ténybeli következtetés vagy a felvett bizonyítás útján megállapítható, a hivatkozott törvényhely b) pontja alapján pedig az iratok tartalma, ténybeli következtetés vagy a felvett bizonyítás alapján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást is megállapíthat, ha a vádlott felmentésének (részbeni felmentésének) vagy az eljárás megszüntetésének (részbeni megszüntetésének) van helye.

[54] A tényállás hiányossága önmagában azt jelenti, hogy van megállapított tényállás, csak az nem teljes; orvosolhatatlan megalapozatlanságot a Be. 352. § (1) bekezdés b) pont első fordulata – miszerint a bíróság nem állapított meg tényállást – takar. Ez jelen ügyben fel sem merülhet.

[55] A Be. 353. § (1) bekezdés második fordulata kifejezetten megjelöli, hogy a tényállás hiányossága esetén a másodfokú eljárásban bizonyítás felvételének helye van, az iratellenesség pedig – értelemszerűen, mibenlétéből fakadóan – az iratok tartalma alapján orvosolható. A részleges megalapozatlanság kiküszöbölésének nincs mennyiségi korlátja; bármilyen nagy terjedelmű is a megalapozatlanság, az iratok tartalma alapján, helyes ténybeli következtetés útján vagy bizonyítás felvételével kiküszöbölhető (Kúria Bt.III.1.505/2015/6.).

[56] A hiányos vagy iratellenes tényállás tehát teljes, a másodfokú eljárásban ki nem küszöbölhető megalapozatlanságot fogalmilag nem eredményezhet. Az ilyen megalapozatlanság másodfokú eljárásban történő kiküszöbölésének egyetlen korlátja a Be. 352. § (3) bekezdése, miszerint a másodfokú bíróság csak azokkal a tényekkel kapcsolatban értékelheti az elsőfokú bíróságtól eltérően a bizonyítékokat, amelyekre bizonyítást vett fel, kivéve, ha az iratok tartalma vagy ténybeli következtetés alapján a vádlottat az (1) bekezdés b) pontja alapján felmenti vagy az eljárást megszünteti. Következésképp a kizárólag bűnösséget megállapító ítélet esetén – így jelen ügyben is – valójában még e korlát sem érvényesül; ha ugyanis a helyesbített tényállás is a terhelt bűnösségét alapozza meg, úgy nincs szó eltérő tényállásról, ha viszont nem, a felmentés (eljárásmegszüntetés) irányában az eltérő tényállás megállapításának lehetősége – feltéve, hogy van kiküszöbölést igénylő megalapozatlanság – a másodfokú eljárásban a törvény által kifejezetten megengedett.

[57] Így nem volt törvényes oka az ítélőtáblának a hatályon kívül helyezés eszközéhez nyúlni; a másodfokú bíróság végül nem is a megalapozatlanságot hívta fel döntésének indokául. Ez azonban nem változtat azon, hogy a hatályon kívül helyezés tartalmilag a (részleges) megalapozatlanság körébe tartozó, és ekként másodfokon kiküszöbölhető okokon alapul, ami ekként önmagában törvénysértő.

[58] Az ítélőtábla végzésében hivatkozott hatályon kívül helyezési ok kapcsán a Kúria ismét rámutat arra, hogy az indokolási kötelezettség nem teljesítése csak akkor eredményezhet hatályon kívül helyezést, ha a mulasztás az elsőfokú ítéletet érdemi felülbírálatra alkalmatlanná teszi. Egyébként az indokolás a másodfokú bíróság által kiegészíthető, pótolható (Kúria Bfv.I.743/2009/4.).

[59] A másodfokú bíróság tévedése szembetűnő a megismétlésre vonatkozó iránymutatásokban is, ami érthető, mivel az iránymutatás következmény.

[60] A Be. 378. § (1) bekezdése szerinti iránymutatás ugyanis látszólag kockázatmentes; a törvény nem a betartását, hanem figyelembevételét írja elő [Be. 403. § (3) bek.], amelyen még tovább is lazít azzal, hogy a megismételt eljárásban hozott ítélet felülbírálata során a másodfokú, illetőleg a harmadfokú bíróságot változatlan tényállás mellett sem kötik a hatályon kívül helyező határozatban kifejtett okok és indokok [Be. 403. § (4) bek.].

[61] Ugyanakkor kétségtelen, hogy a hatályon kívül helyező bíróság számára a 2/2015. BJE határozat új helyzetet teremtett. A hatályon kívül helyező döntés megtámadhatósága folytán ugyanis nyilvánvalóan vizsgálható az iránymutatás, így különösen a hatályon kívül helyezés okának és az iránymutatásnak az összefüggése. Ehhez képest kérdésessé tehető, hogy a hatályon kívül helyezés okából következik-e, következhet-e az adott iránymutatás, vagy az iránymutatás valóban a hatályon kívül helyezés valamely perjogi okának következménye, avagy az iránymutatás hiánya esetében tekinthető-e a hatályon kívül helyezés törvényesnek.

[62] Jelen esetben ez utóbbi a kérdés. Az iránymutatásokból következtetni lehet arra, hogy a hatályon kívül helyezés helyes volt-e. Jelen ügyben a Kúria megállapította, hogy az indítvánnyal támadott hatályon kívül helyező végzés iránymutatásai közül

[63] – a Be. 404. § (4) bekezdése alkalmazásának lehetőségére, valamint a bűnügyi költségről való döntés kötelezettségére való utalás valójában nem is iránymutatás, mert mindkettő a törvényből fakad, és független a konkrét ügytől, a hatályon kívül helyezés alapjának tekintett konkrét hiányosságtól,

[64] – szintén az ügytől független, minden büntetőeljárásban érvényesülő követelmény a bizonyítékok egyenként és összességében való mérlegelése; ebben az arra való utalás, miszerint „egy-egy kijelentés nem feltétlenül jelenti a magatartás célzatát, hanem az a körülményektől függően a magatartás mibenlétének, az elkövető érzelmei, kétségbeesése és hangulata megjelölésének, kifejeződésének értékelendő, amely adott esetben nem valósíthat meg büntetőjogi értelemben vett kényszerítési célzatot”, továbbá „vonatkozik ez különösen a tolmács hiánya esetére kilátásba helyezett erőszakkal fenyegetés vizsgálatára”, egyrészt túlmutat a másodfokú bíróság iránymutatási jogkörén, mert az értékelés tartalmi mikéntjére ad – nehezen értelmezhető – útmutatást, másrészt semmiféle összefüggésben nem áll a hatályon kívül helyezés okaként állított indokolási kötelezettség teljes elmulasztásával.

[65] A Kúria rámutat arra is, hogy a vád tárgyává tett, a Btk. 314. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző terrorcselekmény bűntettét az valósítja meg, aki abból a célból, hogy állami szervet, más államot vagy nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, a (4) bekezdésben meghatározott személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el. Az ítélőtábla e bűncselekmény tényállási elemeinek hiányát, felderítetlenségét állította.

[66] Ehhez képest

[67] – a rendőrség nem vitásan állami szerv,

[68] – a dobálás „külső és belső körülményei” pedig nem értelmezhetők; következésképp a hatályon kívül helyezésnek nem lehet indoka azok tisztázatlansága, és a megismételt eljárásnak sem lehet célja az elkövető esetleges haragjának, elkeseredettségének stb. tisztázása. A másodfokú bíróság ennek ellenére ezeket tekintette a felülbírálatra alkalmatlanság okának.

[69] Ezzel szemben, bár a terrorcselekmény kétségtelenül célzatos magatartást kíván meg, azonban az állami szerv kényszerítése önmagában a terrorcselekmény célzata; közömbös, hogy minek a tevésére (nem tevésére vagy eltűrésére) akarja az elkövető az állami szervet kényszeríteni. Jelentősége annak van, hogy az elkövető kit (milyen szervet) kíván a törvényben meghatározott bűncselekmény elkövetésével kényszeríteni valamire (bármire). További „terrorista” cél nem szükséges, az elkövető indulati állapota közömbös, feltételül szabása pedig téves.

[70] Amennyiben pedig a másodfokú bíróság megítélése szerint, az általa irányadónak tekintett (tehát szükség esetén a helyesbített vagy eltérő) tényállás alapulvételével, az elsőfokú bíróság jogkérdésben – a bűnösség kérdésében vagy a cselekmény minősítése során – téved, amiatt hatályon kívül helyezésnek nincs helye. Ezért az elsőfokú ítélet felülbírálata során az ítélőtábla döntési helyzetben volt; ha a tényállást bármilyen okból fogyatékosnak találta, azt kiegészíthette volna, nem volt törvényes indoka – feladatainak elvégzése nélkül – az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasításának. Az elsőfokú ítélet indokolásából az kellőképpen nyomon követhető, hogy a bíróság hogyan jutott el a döntéséhez.

[71] A Kúria szükségesnek tartja kiemelni, hogy nem csupán az indokolási kötelezettség elmulasztásával való összefüggésbe hozása okán, de önmagában is törvénysértő az ítélőtáblának a rendőrtanúk vallomására való hivatkozása, és ezzel összefüggésben annak kifogásolása, miszerint az elsőfokú bíróság nem volt figyelemmel arra, hogy a tényállásban foglaltakat alátámasztó tanúk „a hivatalos személy elleni erőszaknak, a külföldi személyek támadásának a célpontjai, azaz a passzív alanyai voltak”.

[72] A „rendőrtanú” fogalmát a Be. nem határozza meg, a tanútól nem különbözteti meg. A tanúvallomással kapcsolatos aggálynak pedig mindig valós, reális és konkrét okon kell alapulnia, a rendőri testülethez való tartozás önmagában ehhez elégtelen. A Kúria utal arra, hogy számos olyan bűncselekmény, olyan elkövetési mód létezik, melynek teljes mértékben kívülálló, személyében semmilyen módon nem érintett tanúja szinte fogalmilag nem is lehet; e körbe tartozik a jelen ügyben vád tárgyává tett, tömegzavargás során elkövetett cselekmény is. A rendőr pedig ennek okán, éppen hivatalos minőségére tekintettel kerül a tanú pozíciójába, ezért e szükségszerű összefüggést nem lehet általánosságban a tanú vallomásának bizonyító erejét megkérdőjelező körülményként, követendő mérlegelési szempontként az elsőfokú bíróság elé állítani, illetőleg elmaradását hiányosságként felróni.    

[73] Összefoglalva: az ítélőtábla másodfokú eljárásában a terhelti célzat jogi megítéléséhez szükséges adatok rendelkezésre álltak. A másodfokú bíróság a tényállást részben megalapozatlannak találta, amit viszont kiküszöbölhetett volna. Ehelyett az elsőfokú ítéletet – az indokolási kötelezettség megsértésének címén – hatályon kívül helyezte, noha az elsőfokú bíróságot olyan indokolási mulasztás nem terhelte, ami miatt ítélete a másodfokú eljárásban felülbírálhatatlan lett volna.

[74] Ezzel pedig az ítélőtábla megsértette

[75] – a Be. 352. § (1) bekezdés a) és b) pontját, amelyek alapján a másodfokú bíróság nem csupán kiküszöbölhette volna, de – mivel részleges megalapozatlanság esetén a tényállás megalapozottá tétele a másodfokú bíróság számára nem csupán lehetőség, hanem kötelezettség – ki is kellett volna küszöbölnie a megalapozatlanságot,

[76] – a Be. 376. § (1) bekezdését, mivel ténylegesen a másodfokú eljárásban kiküszöbölhető megalapozatlanság miatt helyezte hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, valamint

[77] – a Be. 373. § (1) bekezdés III. pont a) alpontját, amit annak ellenére alkalmazott, hogy valójában nem tárt fel az elsőfokú ítélet felülbírálatra alkalmatlanságát eredményező indokolási hiányosságot.

[78] Ugyancsak törvénysértő – önmagában, már a hatályon kívül helyezés törvénysértő volta okán is – a másodfokú bíróságnak az ahhoz kapcsolódó, az elsőfokú bíróság másik tanácsának eljárását előíró rendelkezése is. Ugyanakkor a Kúria azt sem hagyhatja szó nélkül, hogy bár kétségtelenül ilyen rendelkezésre a másodfokú bíróságnak – indokolt hatályon kívül helyezés esetén – a Be. 378. § (2) bekezdése alapján joga van; azonban az ítélőtábla döntésének okaként kifejtett érvelés, mely szerint „tekintettel arra, hogy a bíróság pártatlanságának a látszatát meg kell őrizni és nem várható el, hogy ugyanaz a tanács adott esetben eltérően mérlegelje a bizonyítékokat, ezért a Be. 378. § (2) bekezdése alapján elrendelte, hogy az ügyet az elsőfokú bíróság más tanácsa tárgyalja”, elfogadhatatlan, mert a hatályon kívül helyező bíróság a bizonyítékok mérlegelésének kimenetelével kapcsolatban elvárást nem fogalmazhat meg. Ez a megismételt elsőfokú eljárást folytató bíróság érdemi döntésének befolyásolására lehet alkalmas, amely a bírói függetlenséget durván sérti.

[79] Ez a rendelkezés éppen nem a bíróság pártatlanságáról szól, hanem ellenkezőleg, sugallja a felülbírálatot végző másodfokú bíróságnak az elsőfokú döntéssel egyet nem értő álláspontját.

[80] A jelen ügyben a hatályon kívül helyezett ítéletben az elsőfokú bíróság bűnösséget állapított meg, amelyhez képest a bizonyítékok „eltérő mérlegelése” szükségképpen ellenkező tartalmú ítéleti rendelkezéshez vezethet, ami nem lehet más, mint a bűnfelelősség hiánya, azaz felmentés. A hatályon kívül helyező bíróságnak ilyen egyértelműen kiolvasható álláspontot megfogalmazni a megismételt eljárásra megengedhetetlen.

[81] A hatályon kívül helyezés azt jelenti, hogy nem lehet, illetőleg a bíróság nem tud dönteni. Ehhez képest az iránymutatásban a döntés meghozatalának lehetőségét kell segíteni, nem pedig a döntés irányát megszabni.

[82] Ezért a Kúria a fenti törvénysértéseket megállapította. Ahogy azonban arra korábban már utalt, a törvényességnek megfelelő joghelyzet helyreállítására jelen eljárásban nincs módja, így csupán megállapította és kinyilvánította a támadott határozat szóban forgó rendelkezésének törvénysértő voltát. Ennek ellenére a Kúria határozata nem önmagában való, hanem a Kúriának – az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdésében meghatározott – a jogegység biztosítására irányuló tevékenységének része.

[83] A fellebbviteli bíróságok hatályon kívül helyező végzéseinek a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslattal való támadhatósága kérdésében a 2/2015. BJE határozat biztosította az egységes megítélést, és azóta a Kúria több hasonló ügyben hozott a jövőre vonatkozó iránymutatást célzó, a hatályon kívül helyezés szükségességének, indokoltságának elbírálása során zsinórmértékül használható törvényességi határozatot (például Bt.III.1.503/2015/9., Bt.III.1.505/2015/6., Bt.III.1.604/2015/4.).

[84] Jelen büntetőügy – akár a másodfokú bíróság által felvetett eltérő minősítés esetén, akár akkor, ha az ítélőtábla az általa helyesbített tényállás alapján felmentést látott volna indokoltnak (ez esetben másod- vagy harmadfokon) – már jogerősen befejeződhetett volna, és ezáltal a külföldi állampolgár, végig előzetes letartóztatásban lévő terhelt is rövidebb ideig állt volna büntetőeljárás és a kényszerintézkedés hatálya alatt. Ehelyett jelenleg ismét a szükségtelenül megismételt elsőfokú eljárás folyik.

[85] A Kúria rámutat arra, hogy a hatályon kívül helyezés ultima ratio. A bíróság alaptevékenysége az ítélkezés, amely büntetőügyekben döntés a vádról. A törvény akkor teszi lehetővé a hatályon kívül helyezést, amikor ennek a döntésnek a feltételei a másod- vagy harmadfokú eljárásban hiányoznak. Jelen esetben azonban nem ez volt a helyzet, s ezt a másodfokú bíróság végzésében kifejtettek sem támasztották alá.

[86] Ekként a Kúria a Be. 436. §-a alapján megállapította, hogy az ítélőtábla végzésének azon rendelkezése, amellyel az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás folytatására utasította, valamint a megismételt eljárásra az elsőfokú bíróság másik tanácsának eljárását írta elő: törvénysértő.

(Kúria Bt. III. 1.311/2017.)