5/2018. számú közigazgatási elvi határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Megvalósul a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonás akkor, ha a vámfelügyelet alatt álló nem közösségi árut nem mutatják be a rendeltetési vámhivatalban. A felperes vámadósnak minősül, mert alkalmazottja révén részt vett a vámfelügyelet alóli elvonásban, mivel úgy kezdeményezte az árutovábbítási eljárás lezárását és a szabadforgalomba helyezést, hogy tudta, hogy a nem közösségi áru nem került bemutatásra.
[2913/92/EGK tanácsi rendelet 203. cikk (3) bekezdés második francia bekezdése, 37. cikk (2) bekezdése, 92. cikk, 4. cikk 15. és 16. pontjai, 84. cikk (1) bekezdés a) pontja, 2454/93/EGK rendelet 313. cikk (2) bekezdés c) pontja, 865. cikk első mondata]

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] Az elsőfokú vámhatóság határozatában visszavonta az utólagos ellenőrzés eredményeként hozott korábbi döntéseit, és egyetemlegesen kötelezte a szlovákiai s.r.o.-t, (szlovák cég) mint az áru címzettjét és átvevőjét, a nem közösségi árut fuvarozó T.M. Kft.-t, F. K. magánszemélyt (F.K.), a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonásban résztvevő és vámáru nyilatkozatot, okmányokat az illetékes hatóságok részére záradékolással benyújtó felperest, valamint a vámárura biztosítékot nyújtó főkötelezettet, a C. P. GmbH.-t 1.333.491 Ft (vám + általános forgalmi adó) megfizetésére. Érdemi döntését a közösségi vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet (Vámkódex) 38. és 91. cikkére alapítottan azzal indokolta, hogy a közösségi külső árutovábbítási eljárások nem zárultak le szabályosan, a nem közösségi árukat jogellenesen elvonták a vámfelügyelet alól, ezért a Vámkódex 203. cikk értelmében vámtartozás keletkezett, amelynek megfizetésére a határozata rendelkező részébe foglalt adósok kötelesek. Az elsőfokú határozatban kiszabott és közölt összeget a C. P. GmbH. megfizette.

[2] Az F.K., továbbá a felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a 2015. március 3. napján kelt határozatában az elsőfokú határozatot – helyes indokaira tekintettel – helybenhagyta.

[3] Az alperes szerint az elsőfokú hatóság megalapozottan állapította meg, hogy az árutovábbítási eljárások során a vámzár fedezete mellett szállított nem közösségi árukat nem mutatták be a kecskeméti rendeltetési vámhivatalnál.  Az árukat – a hatóság tudta és beleegyezése nélkül - Alsónémediben lepakolták, majd az árutovábbítási okmányokat - a nem közösségi áruktól és a szállítóeszköztől elválasztva, vám elé állítás nélkül - az árutovábbítási eljárás lezárása céljából benyújtották és ezzel egyidejűleg kezdeményezték a szabadforgalomba bocsátást, amelynek elvégzésére nem kerülhetett volna sor, mert az ezt megelőző árutovábbítási eljárás nem zárult le szabályosan a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonás miatt.

[4] Az elsőfokú hatóság helytállóan állapította meg az adósok körét. A fuvarozó főkötelezettként ugyanis abban a tudatban vette át az árukat, hogy ezeket közösségi árutovábbítási eljárás keretében szállítja és felelősséget vállalt azért, hogy az árut a rendeltetési vámhivatalnál az előírt követelményeknek megfelelően és határidőn belül bemutatja. F.K.-nek, aki döntéseinek és tevékenységének eredményeként részt vett a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonásban, a tanúvallomások szerint tudomása volt, illetve tudomása kellett, hogy legyen arról, hogy az árut elvonják a vámfelügyelet alól. Az áru címzettje, egyben átvevője főkötelezettként abban a tudatban vette át az árukat, hogy ezeket közösségi árutovábbítás keretében szállítják, és felelősséget vállalt azért, hogy határidőn belül, sértetlenül és az azonosítás biztosítására a vámhatóság által hozott rendelkezéseknek megfelelően bemutatják a rendeltetési vámhivatalnál. A felperes Á. M. alkalmazottja döntéseinek és tevékenységének eredményeként vett részt a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonásban, tekintettel arra, hogy az árukra vonatkozó vámáru-nyilatkozat bemutatása, benyújtása, az okmányoknak az illetékes hatóság általi záradékolására történő benyújtása önmagában megvalósítja a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonást, mert ennek következményeként az áruk szabálytalanul a közösségi áruk vámjogi helyzetét kapták meg. Á.M. tudta, hogy az árukat nem tudja vám elé állítani, ezért csak a vámokmányokat nyújtotta be a hatóság részére, amelyekhez fiktív kapujegyeket is készített, így tudomása volt, illetve tudomása kellett legyen arról, hogy az árut elvonják, illetve elvonták a vámfelügyelet alól. A főkötelezettként eljáró C.P. GmbH pedig biztosítékot nyújtott és a közösségi külső árutovábbítási eljárás jogosultjaként ugyancsak kötelezettséget vállalt az áruk rendeltetési vámhivatalnál történő bemutatására, amelyre nem került sor.

[5] A felperes a közigazgatás eljárás során nem tudta igazolni, hogy az árutovábbítási eljárások Kecskeméten lezárultak volna oly módon, hogy az áruk és okmányok együttes bemutatására is sor került volna. Á.M. maga is megerősítette, hogy a vámáru-nyilatkozatokon közvetett képviselőként megjelölt B.K. Kft. a szlovák cég képviseletét a vámhatóságok előtti ügyekben nem látta el, a teljes körű vámügyintézést a felperes végezte tevékenységi körének keretei között, és Á.M. a szlovák cég részéről F.K.-el tartott kapcsolatot.

[6] A vámfelügyelet alóli jogellenes elvonás magába foglal minden olyan cselekményt vagy mulasztást, amely megakadályozza, hogy az illetékes vámhatóság hozzáférjen a vámfelügyelet alatt álló áruhoz és elvégezze az ellenőrzést. A vámfelügyelet alatt tartás igazolására nem elégséges az, hogy az árutovábbítási eljárás során az elektronikus továbbítási rendszerben szerepel a tétel, mert ez nem jelenti azt, hogy a vámhatóság az áruk feletti felügyeleti jogát közvetlenül gyakorolhatta volna.

[7] Az importált áruk nem szabályosan nyerték el a közösségi áruk vámjogi helyzetét, többek között a felperes által végzett cselekmények eredményeként a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonást követően, különös tekintettel arra, hogy a vámáru-nyilatkozat elfogadására nincs lehetőség addig, amíg az árut nem állították vám elé. A nem közösségi áruk jelen esetben a közösségi áruk vámjogi helyzetét úgy kapták meg a szabadforgalomba bocsátás során, hogy az ezt megelőző árutovábbítás szabályostól eltérő lezárásáról a vámhatóság csak az utólagos ellenőrzés során és hónapokkal később szerzett tudomást. Érvelésével ellentétben a felperes végezte a vámkezelések minden mozzanatát, a tényleges szerep nélküli, pusztán bevallásokat benyújtó és mentességi engedélyt biztosító B.K. Kft. helyett. A felperes felel az árutovábbítások szabálytalan lezárásáért, vámfelügyelet alóli jogellenes elvonásáért. A vámkezelésekben alkalmazottja aktívan közreműködött és tudatában volt annak, hogy van-e áru és/vagy szállítóeszköz, amit vám elé lehet állítani, és attól függetlenül, hogy ezek nem voltak, kezdeményezte az árutovábbítási eljárás lezárását és a szabadforgalomba bocsátást, amivel megtévesztő magatartást tanúsított.

A kereseti kérelem és ellenkérelem

[8] A felperes keresetében az alperes határozatának elsőfokú határozatra is kiterjedő megváltoztatását, a terhére megállapított vámtartozás törlését, vagy a határozatok hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését kérte. Azzal érvelt, hogy az alperes eljárása és érdemi döntése nem felel meg a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 1. § (2) bekezdésében, 3. § (2) bekezdés b) pontjában, 50. § (1), (4), (6) bekezdéseiben, 72. § (1) bekezdés eb) pontjában, a Vámkódex 4. cikk 16. pontjában, 5. cikk (4) bekezdésében, 92. cikkében, 203. cikk (3) bekezdésében foglaltaknak.

[9] Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.

Az elsőfokú ítélet

[10] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.

[11] Jogi álláspontja szerint a felperest azért terheli a vámtartozás, mert az árukat még a szabadforgalomba bocsátás előtt jogellenesen elvonták a vámfelügyelet alól.  A felperes kezdeményezte az árutovábbítási eljárás lezárását a rendeltetési vámhivatalnál és csak a szükséges okmányokat mutatta be, az árutovábbítási eljárás alá vont árukat nem. A vámfelügyelet alatt álló áruk elválasztása az okmányoktól, és ennek következtében a rendeltetési vámhivatalnál az árutovábbítási eljárás lezárása és a szabadforgalomba bocsátás céljából kizárólag az okmányoknak a bemutatása a Vámkódex 203. cikk (1) bekezdése szerinti vámfelügyelet alóli elvonásnak minősül, mert ezen okmányok alapján az árukat jogszabályellenesen bocsátották szabad forgalomba, szabálytalanul kapták meg a közösségi áru vámjogi helyzetét.  A felperes nem gondoskodott az áruk vám elé állításáról, tudta, illetve tudnia kellett arról, hogy a vámárukat a rendeltetési vámhivataltól eltérő helyen a szállítóeszközről lerakodták, ezért ezek kikerültek a vámfelügyelet alól, további sorsuk nem ismert a vámhatóság előtt.

[12] A felperes nem csak a szabadforgalomba bocsátási eljárásoknál, hanem az árutovábbítási eljárások lezárásában is közreműködött alkalmazottja útján.

[13] Az árutovábbítási eljárás, mint felfüggesztő eljárás lezárásával egyidejűleg kezdeményezni kell az áru vámjogi sorsának rendezését, amely a perbeli esetben a szabadforgalomba bocsátás volt, és annak a személynek kell az árutovábbítási eljárás lezárását kezdeményezni, aki a szabadforgalomba bocsátásra vonatkozó bejelentést megteszi, amelyhez mellékelnie kell a megelőző vámeljárás okmányait is.

[14] A felperesi árunyilatkozat benyújtásának időpontját követően a vámhatóság az árutovábbítási eljárásban (NCTS rendszer) az érkezési értesítést bejegyezte, elküldte az indító vámhivatal részére a megérkezési értesítési üzenetet, lezárta az árutovábbítást, tehát az árut mentesítette az árutovábbítási eljárás alól. Mielőtt a vámhatóság meghozta a vámteher tartozás nélküli határozatot, a felperes alkalmazottja útján elektronikusan megküldte a szabadforgalomba bocsátási eljárásra vonatkozó CDPS rendszerbe a megelőző külső árutovábbítási eljárás adatait a szabadforgalomba bocsátás céljából.

[15] Összevetve az NCTS rendszer adatait a CDPS adataival egyértelműen megállapítható, hogy a felperes az árutovábbítási eljárás vámhatósági lezárását megelőzően olyan adatokkal kezdeményezte a szabadforgalomba bocsátást, amelyből következően tudomása volt a megelőző árutovábbítási eljárásokról, ezek lezárásának szükségességéről. A felperesnek, mint évtizedek óta vámügynöki tevékenységet végző társaságnak tudomással kellett bírnia arról, hogy szabadforgalomba bocsátásra csak az ezt megelőző felfüggesztő eljárás lezárását követően kerülhet sor, és aki kezdeményezi a szabadforgalomba bocsátást annak lesz kötelezettsége az ezt megelőző eljárás lezárásának kezdeményezése is.

[16] A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a közvetett képviselővel kötött szerződés kizárólag szabadforgalomba bocsátásra terjed ki, az árutovábbítási eljárásra nem, ezért nem vett részt annak lezárásában.

[17] Hangsúlyozta az elsőfokú bíróság azt is, hogy a felperest terhelő árubemutatási kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményeit nem lehet a vámhatóságra áthárítani, és a vámadósi minőség nem csak akkor állapítható meg, ha egy személy tudomással bír az elvonásról, hanem akkor is, ha tudomása kellett, hogy legyen arról, hogy az árut elvonják a vámfelügyelet alól. A felperest, mint jogi személy tevékenységét kizárólag természetes személy, azaz jelen esetben munkavállalója, Á.M. útján fejthette és fejtette ki. A felperes valóban nem adott utasítást munkavállalójának arra, hogy okmányokkal együtt a perbeli árukat ne mutassák be a kecskeméti vámhivatalnál, de Á.M. a felperes alkalmazottjaként járt el, mégpedig a munkáltatója tevékenységi körében. Ha a felperes hatékonyan ellenőrizte volna alkalmazottja munkáját, akkor elkerülhető lett volna a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonás. A felperes nem bizonyította, hogy alkalmazottján kívül más személy is részt vett volna az árutovábbítási eljárások lezárásában és azt sem, hogy nem tudhatott a vámfelügyelet alóli jogellenes elvonásról, illetve hogy a vámhatóság adott volna engedélyt arra, hogy az árukat nem kell bemutatni a kecskeméti vámhivatalnál, ezért az alperes határozata a kereset által vitatott körben érdemben jogszerű döntést tartalmaz.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[18] A felperes felülvizsgálati kérelmében kérte az ítélet és a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését, a terhére előírt fizetési kötelezettség törlését, vagy az ítélet és az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú adóhatóság kötelezését új eljárásra, új határozat hozatalára. Érvelése szerint a határozatok nem felelnek meg a Vámkódex 4. cikk 16. pontjának, 5. cikk (4) bekezdésének, 92. cikkének, 203. cikk (3) bekezdésének, a Vk. Vhr. 865. cikkének, a Vtv.-nek, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 3. § (2) bekezdésének, 206. § (1) bekezdésének, 215. §-ának, 339. § (1) bekezdésének, a Ket. 1. § (2) bekezdésének, 3. § (2) bekezdés b) pontjának, 50. § (1), (4) és (6) bekezdéseinek, 72. § (1) bekezdés eb) pontjának, téves jogértelmezésen és jogalkalmazáson alapulnak. Kérte, hogy ha a Kúria nem fogadja el jogi álláspontját, akkor kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást.

[19] Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.

A Kúria döntése és jogi indokai

[20] A peres eljárás során a per eldöntéséhez szükséges tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Közigazgatási perekben a bíróság hivatalból bizonyítást nem vehet fel (Pp. 164.§-a, 336/A.§-a). A felperes a peres eljárás során nem indítványozta munkavállalója A.M. tanúkénti meghallgatását, ezért az elsőfokú bíróság jogszerűen járt el akkor, amikor munkavállaló tevékenységével kapcsolatos adatok, tények megállapításánál figyelemmel volt e személy által a közigazgatási eljárás során előadottakra, az ítéletében megjelölt okiratokra, informatikai rendszerben rögzített adatokra és az ítéletében felsorolt egyéb bizonyítékokra.

[21] Az elsőfokú bíróság – a felperesi érveléssel ellentétben – a bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, egyenként és egymással egybevetve is helytállóan értékelte és teljesítette a Pp. 221. § (1) bekezdése szerinti indokolási kötelezettségét is. Helytálló indokát adta annak, hogy a CMR fuvarlevél miért nem fogadható el a keresetben előadottak alátámasztására, az annak igazolására, hogy az áruk Kecskemétről a rendeltetési vámhivatalhoz kerültek volna szállításra. A jogerős ítélet egyenként, illetve egymással egybevetve is ismerteti azokat a bizonyítékokat, amelyek megdöntik a felperes által hivatkozott CMR fuvarlevelek valóságtartalmát [közös beléptetési okmányok (DGE) 1.3. rovata, a menetlevelek, a fuvarozó által kiállított fuvarszámla, menetíró korongok, fuvarozók nyilatkozatai].

[22] A felperes által előadottakkal ellentétben az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében rámutatott arra, hogy a felperesnek nincs kereshetőségi joga a többi vámadós vonatkozásában, ezért e pernek nem lehetett tárgya F.K. eljárása és tevékenységének vizsgálata.

[23] Az elsőfokú bírósággal egyezően a Kúria sem hagyhatta figyelmen kívül a perrel érintett jogvita elbírálására irányadó anyagi jogi jogszabályi rendelkezéseket, mivel az ezekben foglaltak határozzák meg az ügy érdemi eldöntéséhez szükséges releváns tények körét. Ezért – az elsőfokú bírósággal egyezően – a Kúria is rámutat arra, hogy az árutovábbítási eljárás felfüggesztő vámeljárásnak minősül, a Vámkódex 84. cikk (1) bekezdés a) pontja és 91. cikk (1) bekezdésének a) pontja értelmében. A felfüggesztő eljárás alatt álló áru pedig a Vk.Vhr. 313. cikk (2) bekezdés c) pontja szerint nem tekinthető közösségi árunak. A nem közösségi áru pedig vámfelügyelet alatt áll mindaddig a Vámkódex 37. cikk (2) bekezdése értelmében, amíg vámjogi helyzete meg nem változik. A Vámkódex 4. cikk 15. pontja és 16. pont a) alpontja szerint a nem közösségi áru vámjogi helyzetének megváltozását jelenti a szabadforgalomba bocsátás, amellyel a nem közösségi áru elnyeri a közösségi áru vámjogi helyzetét. A szabadforgalomba bocsátásra pedig csak is és kizárólag az ezt megelőző felfüggesztő eljárás lezárását követően kerülhet sor, és aki kezdeményezi a szabadforgalomba bocsátást annak lesz vámjogi kötelezettsége az ezt megelőző vámeljárás lezárásának kezdeményezése is.

[24] Hangsúlyozza a Kúria, hogy a perrel érintett árutovábbítási eljárások címzettje a vonatkozó T1 okmányok 8. rovata szerint a felperes volt a telephely megadásával, ezért a felperesnek már ebből a tényből következően is tudnia kellett, hogy az árutovábbítási eljárás lezárását neki kell kezdeményeznie. A felperesnek, mint vámügynökségnek arról is tudnia kellett, hogy nem lehet szabadforgalomba bocsátani egy szállítás alatt lévő le nem zárt árutovábbítás alatt álló árut, emiatt a szabadforgalomba bocsátásnál kötelező okmányként be kell nyújtani a megelőző vámkezelés okmányait. A felperes Minőségirányítási Kézikönyve (MIR) is tartalmazza mindezt és azt, hogy a felperes, mint a szabadforgalomba bocsátás kezdeményezője minősül egyrészt a vám elé állító személynek, másrészt a szabadforgalomba bocsátásnak számítógépes programmal történő kezdeményezését megelőzően meg kell kérnie a megelőző vámkezelés okmányait. Az elsőfokú bíróság ítéletében az iratszerűen rögzített adatok alapján helytállóan vonta le a következtetést arra nézve, hogy a felperes volt az, aki a szabadforgalomba bocsátásra irányuló árunyilatkozat benyújtásával egyidejűleg kezdeményezte a perbeli árutovábbítási eljárás lezárását is. Utal e körben a Kúria még arra is, hogy a felperes az elsőfokú bíróság felhívása ellenére más kezdeményező, megállapíthatóságára vonatkozó konkrét bizonyítékot nem nyújtott be, azt pedig a felperes maga sem vitatta, hogy Á.M. az alkalmazásában áll és őt képviselte a perbeli árutovábbítási eljárások lezárásának kezdeményezésénél, a szabadforgalomba bocsátások indítványozásánál.

[25] A rendelkezésre álló iratok szerint a felperes Á.M-t speditőri munkakörben foglalkoztatta, e személy a vámokmányok benyújtását a MIR szerint végezte el. A felperes alkalmazottja útján kezdeményezte a szabadforgalomba helyezést. Tekintettel arra, hogy az árutovábbítási T1 okmányok 8. rovata szerint a felperes volt a címzett, az árutovábbítási eljárás lezárásának kezdeményezése a felperes, mint munkáltató, mint vámügynök cselekménye volt, amit személy szerint Á.M, mint a felperes munkavállalója végzett el. Osztja a Kúria az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a tekintetben is, hogy a jogi személy feladat- és hatáskörében, illetve tevékenységi körében eljáró természetes személy alkalmazott magatartása a jogi személy eljárásának minősül.

[26] Hangsúlyozza a Kúria azt is, hogy a felperes vámadóssá minősítésének jogcíme a Vámkódex  203. cikk (3) bekezdés második francia bekezdésén alapult, tehát nem a Vámkódex 202. cikk (3) bekezdésének második francia bekezdésén, mely utóbbival kapcsolatban hozta meg az EUB a C-414/02. számú ítéletét. Eltér egymástól a Vámkódex 202. cikk és 203. cikke szerinti jogellenes magatartás, ebből következően a szubjektív felelősségi elemek vizsgálatának köre is. A Vámkódex 203. cikk (3) bekezdésének második francia bekezdése értelmében pedig a vámadósi minőség nem csak akkor állapítható meg, ha a személy részt vesz a vámfelügyelet alatti jogellenes elvonásban és tudomása van erről, hanem akkor is, ha tudomása kellett legyen arról, hogy az árut elvonják a vámfelügyelet alól.

[27] A felperesi érveléssel ellentétben az elsőfokú bíróság ítéletében részletesen ismertette mindazokat a releváns tényeket és ezekhez kapcsolódó bizonyítékokat, amelyek alapján a felperes vámadós minősége Vámkódex 203. cikk (3) bekezdése második francia bekezdésére figyelemmel megállapítható. Ezt a Kúria nem kívánja megismételni, csupán rögzíti ezek iratszerű, helytálló voltát, megfelelő értékelését, hangsúlyozza egyben azt, hogy a perbeli árutovábbítási eljárások címzettje a vonatkozó árutovábbítási T1 okmányok 8. rovata alapján a felperes volt, ezért már emiatt is a felperes alkalmazottja útján köteles volt kezdeményezni ezek lezárását. Érintettsége az árubemutatási eljárásokban közvetlen, és ahogyan erre korábban már utalás történt, a perbeli vámáruk a szabadforgalomba bocsátások időpontjában nem voltak a rendeltetési vámhivatalban. Bizonyított tény, hogy ezeket az okmányoktól elválasztva korábbi időpontokban lepakolták a szállítást végző járművekről, a rendeltetési vámhivataltól eltérő helyen a vámhatóság tudomása, engedélye és jóváhagyása nélkül. Az ügyben megvalósult a Vámkódex 203. cikk (1) bekezdése szerinti vámfelügyelet alóli jogellenes elvonás, mivel a vámfelügyelet alatt álló nem közösségi árukat nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalban. Az elsőfokú bíróság ezért helytállóan állapította meg, hogy a felperesnek a Vámkódex 203. cikk (1) és (3) bekezdései szerinti adósi minősége - figyelemmel a Vk.Vhr. 865. cikk első mondatára is - fennáll.

[28] A vám elé állítást, a vámokmányok benyújtását, az árutovábbítás lezárását és a szabadforgalomba bocsátás kezdeményezését a felperes, mint vámügynökség kezdeményezte. A felperesi érveléssel ellentétben – figyelemmel arra is, hogy a felperes, mint gazdasági társaság kapott e tevékenységéért pénzbeli ellenszolgáltatást - semmilyen olyan igazolt adat, tény vagy körülmény nem állapítható meg, mely szerint ez Á.M. alkalmazott magánakciója lett volna. Az alperes és az elsőfokú bíróság azonban ennek ellenére vizsgálta, hogy fennállhatnak-e a C-414/02. számú ítélet szerinti adóssá válás szubjektív feltételei és e körben  helytálló megállapításokat tett, iratszerűen rögzítette az elsőfokú bíróság azt is, hogy a felperes nem megfelelően tett eleget ellenőrzési feladatainak.

[29] Az előzőekben kifejtettek alapján a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet teljes körűen megfelel a jogvita eldöntésére irányadó nemzeti és közösségi jogi szabályozásnak, nem áll ellentétben a joggyakorlattal, és az ügyben irányadó tényállásra figyelemmel nem merült fel olyan jogértelmezési kérdés sem, amely előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését indokolhatta volna, ezért a jogerős ítéletet - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján - helyes indokaira tekintettel hatályában fenntartotta. 

(Kúria, Kfv.V.35.533/2016.)