2/2018. számú munkaügyi elvi határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A hivatalára méltatlanná vált kötelező felmentési ok fennálltára akkor lehet megalapozott következtetést levonni, ha a munkáltató nemcsak a kormánytisztviselő által tanúsított kötelezettségszegést bizonyítja, hanem azt is, hogy a kötelezettségszegést is megvalósító magatartás a kormánytisztviselő által betöltött beosztás tekintélyét, vagy a munkáltatója jó hírnevét, illetve a jó közigazgatásba vetett bizalmat súlyosan rombolja, mely miatt nem várható el, hogy a munkáltató a jogviszonyát a továbbiakban fenntartsa [2011. évi CXCIX. törvény 63. § (2)-(3) bekezdés, 64. § (1) és (3) bekezdés, 155. §].

Tényállás

[1] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2002. január 1-jétől állt közszolgálati, illetve kormánytisztviselői jogviszonyban az alperessel, illetve jogelődjével. A munkáltató 2014 januárjában megkereste a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális Vám- és Pénzügyőrség Főigazgatósága vezetőjét annak közlésére, hogy az elmúlt hat hónapban a felperes, illetve más alkalmazottai mely időpontban léptek be Ukrajnába személygépkocsijukkal. A Főigazgatóság három évre visszamenőleg szolgáltatott ezzel kapcsolatos adatokat. A megkeresésre adott válasz alapján a munkáltató felajánlotta a felperes számára a kormánytisztviselői jogviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését, a kezdeményezés azonban nem járt eredménnyel. Ezt követően az alperes 2014. február 14-én kelt intézkedésével a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 63. § (2) bekezdés a) pontjára hivatkozva felmentéssel megszüntette a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát. Annak indokolása szerint a felperes kormánytisztviselői hivatalához méltatlan magatartást tanúsított, mivel hivatali munkaideje alatt saját gépjárművével tankolás céljából többször átlépte a magyar–ukrán határt (a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai alapján 2012. évben 7 alkalommal, 2013. évben 1 alkalommal). 2012. évben munkahelyi vezetőjének tudtával, 2013. évben munkahelyi vezetőjének tudta nélkül hagyta el munkahelyét, a munkaidő betartása során szabálytalanul járt el. A felperes terhére rótták, hogy a munkavégzést igazoló okmányok vezetése során szabálytalanul járt el, azokat rendszertelenül, hiányosan vezette, eltávozásait a jelenléti íven nem tüntette fel, egy alkalommal pedig annak időtartamát rendkívüli munkavégzésként jelölte meg. 2012-ben egy esetben táppénzes állomány időtartama alatt lépett ki Ukrajnába tankolás céljából. A felmentés megállapítása szerint ezen többször ismétlődő cselekedetével olyan magatartást tanúsított, amellyel az általa betöltött beosztása tekintélyét, a munkáltató jó hírnevét, illetve a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalmat súlyosan rombolta.

[2] A felperes a sérelmezett intézkedés ellen panaszt nyújtott be a Kormánytisztviselői Döntőbizottsághoz, mely szerv arról tájékoztatta a felperest, hogy az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, a Kormánytisztviselői Döntőbizottságnak pedig nincs lehetősége az eljárás felfüggesztésére, ennek megfelelően határidőben nem tud kellően megalapozott határozatot hozni.

A felperes keresete és az alperes ellenkérelme

[3] A felperes az alperes intézkedését sérelmezve keresetet terjesztett elő, melyben annak megállapítását kérte, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg kormánytisztviselői jogviszonyát, rendeltetésellenesen gyakorolta jogát, ezért kérte, kötelezze a bíróság az alperest 2014. március 24-től elmaradt illetménye és késedelmi kamata, valamint 3.075.600,- Ft átalány-kártérítés megfizetésére. Másodlagosan 24 havi illetményének megfelelő összegű átalány-kártérítési igényt terjesztett elő.

[4] Az alperes a kereset elutasítását és a felperes költségekben való marasztalását kérte arra hivatkozva, hogy jogszerű döntést hozott és rendeltetésének megfelelően gyakorolta jogát.

Az első- és másodfokú bíróság ítélete

[5] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes jogviszonyát határozatával és kötelezte az alperest 3.075.600,- Ft megfizetésére, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította azzal, hogy a peres felek költségeiket maguk viselik. Ítélete indokolásában kifejtette, hogy a munkáltató az eljárás során összekeverte a jogviszony megszüntetése során a méltatlanságra és a fegyelmi eljárásra vonatkozó szabályokat, így eljárása jogellenes volt. Megállapította, hogy a felmentésben a felperesnek tulajdonított cselekmények vonatkozásában figyelmen kívül kell hagyni a visszamenőlegesen 1 éven túli cselekményeket, ezért a 2012. évben elkövetett, a felperes terhére rótt kötelezettségszegések vonatkozásában az indokolást jogellenesnek találta. A felmentést tartalmazó intézkedés megállapítása szerint a felperes 2013. évben egyetlen alkalommal lépte át munkaidőben, igazolható módon a magyar–ukrán határt, azonban a bíróság nem találta bizonyítottnak azt, hogy mindez tankolás céljából történt. Nem találta megalapozottnak a bíróság a felmentés azzal kapcsolatos megállapítását sem, hogy többszöri, ismétlődő cselekmények lennének a felperes terhére figyelembe vehetők. A munkavégzést igazoló okmányok egy alkalommal történt szabálytalan vezetése az elsőfokú bíróság álláspontja szerint nem alapozza meg a felperes jogviszonya megszüntetését, hiszen ez olyan belső okirat a munkáltatónál, amelyről azon kívül másnak nem lehet tudomása, így a jó közigazgatásba vetett társasalmi bizalmat sem rombolhatta. A bizonyítási eljárás eredményeként a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes által ellátott munka munkaidőben nem volt mindig elvégezhető. Mindezek alapján a felmentés oka valós volt, de nem volt okszerű. Nem találta megalapozottnak az elsőfokú bíróság a felperes azzal kapcsolatos érvelését, hogy az alperes rendeltetésellenesen gyakorolta jogát, ezért a Kttv. 193. § (5) bekezdését alkalmazva 12 havi illetményének megfelelő összegű átalány-kártérítés fizetésére kötelezte a munkáltatót.

[6] A peres felek fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította, mellőzte az alperest a felperes részére 3.075.600,- Ft megfizetésére kötelező ítéleti rendelkezést és kötelezte a felperest 100.000,- Ft elsőfokú és 50.000,- Ft másodfokú perköltség megfizetésére. A törvényszék az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást annyiban pontosította, hogy a felperes 2013. május 8-án a jelenléti ív szerint 8 órától 19.30-ig a munkavégzési helyén tartózkodott, a távolléti naplóba nem tett bejegyzést. Előadása szerint ezen a napon külföldi állampolgárok részére állított és adott át tartózkodási engedélyeket. Munkáját megszakította és a határra utazott, ahol 15 óra 05 perckor lépett ki az országból Ukrajnába, majd 18 óra 54 perckor lépett be Magyarország területére. A felperes külföldre távozása alkalmával üzemanyagot is vásárolt. A humanitárius tartózkodási engedély okmányokat tároló lemezszekrény kulcsát 7 óra 45 perckor vették fel és 16 óra 30 perckor adták le.

[7] Az így pontosított tényállás alapján a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az elsőfokú bíróság helyesen hivatkozott a jogszabályokra, azokból azonban téves következtetést vont le. Osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját a körben, hogy a felmentés jogszerűségének vizsgálata során figyelmen kívül kellett hagyni a visszamenőlegesen egy éven túli cselekményeket. Az egy éves elévülési időn belül a felperes egyetlen olyan cselekménye volt vizsgálható, mely szerint átlépte a magyar–ukrán határt és ekkor a munkavégzést igazoló okmányok vezetése során szabálytalanul járt el. Nem találta iratellenesnek az azzal kapcsolatos felmentésben tett megállapítást, hogy e cselekménye tankolás céljából történt, s eltávozásáról munkahelyi vezetője nem tudott. Megállapította a törvényszék, hogy a Kttv. szabályai nem tartalmaznak eljárási kényszert, a munkáltató döntheti el, hogy egy adott magatartást fegyelmi eljárás, vagy méltatlanság címén történő felmentés keretében bírálja-e el. Ha a kormánytisztviselő magatartásával a kormányzati szolgálati jogviszonyából eredő kötelezettségét is vétkesen megszegi, a munkáltató jogszerűen dönthet úgy, hogy méltatlanságra alapítottan menti fel a kormánytisztviselőt és nem indít fegyelmi eljárást vele szemben. Ez esetben nem szükséges, hogy az elkövetett cselekmény folytán ténylegesen sérüljön a beosztás tekintélye, a munkáltató jó hírneve, illetve megrendüljön a közbizalom, elegendő ha a magatartás alkalmas ezek előidézésére. Erre figyelemmel megállapítása szerint arról a tényről, körülményről, hogy a felperes 2013-ban szabálytalanul vezette a munkaidő-nyilvántartásra vonatkozó okmányokat, amiről más személyek és szervezetek is értesülhettek, megalapozhatta az alperesi intézkedést és alkalmas volt arra, hogy környezetében visszatetszést keltsen akkor is, ha csak egy alkalommal került erre sor.

A felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati ellenkérelem

[8] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül és a keresetének adjon helyt. Álláspontja szerint a törvényszék indokolása nem felel meg a Pp. 221. §-ban foglalt rendelkezéseknek, az hiányos, nem tartalmazza kellő részletességgel a jogszabályi hivatkozásokat és az első fokon eljárt bíróságtól eltérő álláspontjának részletes indokait, s hogy miért nem volt figyelemmel a 3/2016. sz. KMK véleményben foglaltakra. Érvelése szerint az alperesnek fegyelmi eljárást kellett volna lefolytatnia, mivel a Kttv. 155. §-a rögzíti, hogy fegyelmi vétség tekintetében fegyelmi eljárás megindítására kell hogy sor kerüljön. Amennyiben fegyelmi eljárás lefolytatása nélkül megítélhető lett volna cselekménye, úgy a fegyelmi eljárás jogi intézménye kiüresedne. Az elsőfokú bíróság a tényállást teljes körűen feltárta és a megállapított tényekből és bizonyítékokból helyes következtetések levonásával állapította meg tényállását és ítélete indokolása is helytálló volt. A másodfokú bíróság tévesen értelmezte a Kttv. 63. §, 64. §, 76. §, 155. § és 156. § rendelkezéseit. Tévesen állapította meg azt is, hogy nem iratellenes azon felmentésben tett alperesi megállapítás sem, hogy a felperes tankolás céljából lépte át a határt. Ezzel ellentétben az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a megállapításra, hogy az egy éves elévülési időn belül figyelembe vehető felmentési ok nem okszerű. A törvényszék a Pp. 206. § (1) bekezdésében írtakkal ellentétben a peres eljárás során beszerzésre került bizonyítékokat nem megfelelően, azokat tévesen értelmezve állapította meg az ítéleti tényállást.

[9] Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet hatályában tartsa fenn, mivel az megfelel a jogszabályoknak és marasztalja a felperest a felülvizsgálati eljárás költségében.

A Kúria döntése és annak jogi indokai

[10] A felperes felülvizsgálati kérelme az alábbi indokok alapján megalapozott.

[11] A felperes felülvizsgálati kérelmében panaszolta, hogy a jogerős ítélet sérti a Kttv. 63. §, 64. §, 76. §, 155. § és 156. §-át, mivel a munkáltató jogellenesen nem folytatta le a fegyelmi eljárást, hanem méltatlanságra hivatkozva felmentéssel szüntette meg kormánytisztviselői jogviszonyát.

[12] A felülvizsgálati kérelem arra indokolatlanul hivatkozott, hogy jogsértő a jogerős ítélet amiatt, mert nem vette figyelembe a Kormánytisztviselői Döntőbizottság határozatainak felülvizsgálata iránti per egyes kérdéseiről szóló 3/2016.(III.21.) számú KMK véleményben foglaltakat, mivel az a „vezetője bizalmát elvesztette” okra alapított felmentés és a fegyelmi eljárás kapcsolatát vizsgálta. A felperes jogviszonyát azonban méltatlanságra alapított felmentéssel szüntette meg az alperes.

[13] Helytállóan állapította meg a törvényszék, hogy a Kttv. szabályai nem írják elő kötelező módon a munkáltatónak, hogy az adott esetben a kormánytisztviselő terhére rótt kötelezettségszegést fegyelmi eljárás keretében, vagy méltatlanság címén történő felmentés során bírálják el. A Kttv. 63. § (2) bekezdés a) pontja, 64. §-a, valamint 155. §-a – figyelemmel a Kttv. 76. § (1) és (2) bekezdésére is – eltérő jogintézményeket szabályoz. A kormánytisztviselő kormányzati szolgálati jogviszonyát felmentéssel meg kell szüntetni, ha a hivatalára méltatlan, míg a kormányzati szolgálati jogviszonyból eredő kötelezettségek vétkes megszegése esetén a fegyelmi eljárás lefolytatásának lehet helye, melynek eredményeként kiszabott hivatalvesztés a kormányzati szolgálati jogviszony megszűnését eredményezi a Kttv. 60. § (1) bekezdés i) pontja szerint.

[14] A Kttv. 64. § (1) bekezdés alkalmazására általában akkor kerülhet sor, ha a kormánytisztviselő jellemzően egyszeri, súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy az általa betöltött beosztás tekintélyét, vagy a munkáltatója jó hírnevét, illetve a jó közigazgatásba vetett bizalmat súlyosan rombolja, mely miatt nem várható el, hogy a munkáltató a jogviszonyát a továbbiakban fenntartsa. Ha a kormánytisztviselő e magatartásával munkaköri kötelezettségét is vétkesen megszegi, a munkáltató jogszerűen úgy is dönthet, hogy a kormányzati szolgálati viszonyból származó kötelezettségek vétkes megszegése miatt fegyelmi eljárást rendel el és ennek keretében kísérli meg a tényállás pontos feltárását és az összes körülmény mérlegelésével dönt a kormánytisztviselővel szembeni jogkövetkezmények alkalmazásáról. Ez esetben a munkáltatónak azt kell bizonyítania, hogy a kormánytisztviselő a jogviszonyból eredő kötelezettségét vétkesen megszegte és nem azt, hogy a kötelezettségszegést is megvalósító magatartás a kormánytisztviselő által betöltött beosztás tekintélyét, vagy a munkáltatója jó hírnevét, illetve a jó közigazgatásba vetett bizalmat súlyosan rombolja, mely miatt nem várható el, hogy a munkáltató a jogviszonyát a továbbiakban fenntartsa (EBH M.31.).

[15] Míg a fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja esetén a fegyelmi eljárást a fegyelmi vétség elkövetését követő 3 éven belül lehet megindítani a Kttv. 156. § (1) bekezdése alapján, addig a méltatlanság címén történő felmentés jogát a Kttv. 64. § (3) bekezdése szerint rövidebb ideig lehet gyakorolni, erre legfeljebb az ok bekövetkezésétől számított 1 éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig kerülhet sor.

[16] Mindezekből az következik, hogy a munkáltató a kormánytisztviselő magatartását értékelve dönthetett arról, hogy a kormányzati szolgálati viszonyból származó kötelezettség vétkes megszegése miatt fegyelmi eljárást rendel-e el és ennek keretében kísérli-e meg a tényállás pontos feltárását, s az eset összes körülményei mérlegelésével dönt a jogkövetkezményekről, vagy olyan kötelezettségszegés esetén, amely alkalmas volt arra, hogy az általa betöltött beosztás tekintélyét, vagy a munkáltató jó hírnevét, illetve a jó közigazgatásba vetett bizalmat súlyosan rombolja, felmentéssel szüntesse meg a jogviszonyt.

[17] A perbeli esetben az alperes a kormánytisztviselői jogviszony felmentéssel történő megszüntetése mellett döntött, így az eljárt bíróságoknak azt kellett vizsgálniuk, hogy az megfelelt-e a Kttv. 64. § (1), illetve (3) bekezdésében rögzített feltételeknek.

[18] A felmentő intézkedés kibocsátására 2014. február 14-én került sor, így az intézkedés során csak olyan cselekmény volt értékelhető, amelyet 2013. február 14-ét követően követett el a felperes akár hivatali munkájával (munkavégzésével) összefüggésben, akár munkahelyén kívül.

[19] A peres eljárás során bizonyítást nyert, hogy a felperes 2013. május 8-án 15 óra 05 perckor Ukrajna irányába elhagyta az országot és a munkaidő-nyilvántartás szerint ekkor dolgozott, így valós volt a felmentő okirat azon megállapítása, hogy nem megfelelően vezette a munkaidő-nyilvántartást. A felperes állítása szerint ekkor engedéllyel volt távol, korábban már teljesített munkavégzését „csúsztatta le”. Ezen állítás valóságtartalma esetén is e körülményt regisztrálnia kellett volna a munkaidő-nyilvántartásban. E magatartása vétkes kötelezettségszegésnek minősült, így a felmentésben megjelölt ezen ok valós volt.

[20] A Kttv. 63. § (3) bekezdése szerint a felmentés indokának azonban nemcsak valósnak, hanem okszerűnek is kell lennie. Egy felmentés indoka akkor okszerű, ha abból arra lehet következtetni, hogy a munkáltatónál a kormánytisztviselő további foglalkoztatására nincs lehetőség. Nem elegendő tehát az egyébként tényszerűen fennálló indok, amiből ilyen következtetés nem vonható le (MK 95. számú állásfoglalás).

[21] Bár igazolható módon a felperes egy esetben megsértette a munkaidő-nyilvántartás szabályszerű vezetésére vonatkozó rendelkezést, ebből a tényből jogszerűen nem lehetett arra a következtetésre jutni, hogy e cselekménye alkalmas volt az általa betöltött beosztás tekintélyének, vagy a munkáltató jó hírnevének, illetve a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalomnak a súlyos rombolására és emiatt ne lett volna elvárható a munkáltatótól a jogviszony fenntartása.

[22] A felmentést megelőző egy évben a felperes egyszer követett el ilyen cselekményt, utóbb annak körülményei pontosan nem voltak rekonstruálhatók és nem nyert bizonyítást az, hogy cselekménye súlyosabb következménnyel járt, vagy járhatott volna. A bizonyítás az alperest terhelte, a bizonyítottság hiányát az alperes terhére kellett értékelni. Mindezekre figyelemmel az volt megállapítható, hogy az alperes által kibocsátott felmentés indoka valós volt, de nem volt okszerű, és nem felelt meg a méltatlanságra vonatkozó jogszabályi feltételeknek.

[23] Mindezekre figyelemmel a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős határozatot hatályon kívül helyezte és a jogalap vonatkozásában az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Mivel a felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet összegszerűségre vonatkozó rendelkezését támadta, téves álláspontja miatt azonban a másodfokú bíróság azt érdemben nem vizsgálta, a Kúria az összegszerűség tekintetében a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította. (Kúria, Mfv.II.10.215/2017.)