17/2018. számú munkaügyi elvi határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

I. Amennyiben a munkavállaló a munkáltató jogellenes jogviszony megszüntetése miatt kártérítést kér, azaz pénzkövetelést érvényesít, a pertárgy értékének meghatározásakor az általános hatály irányadó.
[1952. évi III. tv. -Pp.- 24. § (1) bekezdés]
II. A munkaviszony vitatása akkor történik, ha a munkavállaló a jogellenesen megszüntetett munkaviszony helyreállítását kéri.
[2012. évi I. tv. - Mt.- 83. §]

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes karbantartási koordinátor munkakörben állt munkaviszonyban az alperesnél. A felek 2014. december 12-én írásban megállapodtak a munkaviszony közös megegyezéssel 2015. január 16-ával történő megszüntetésében. Az alperes vállalta 5 havi távolléti díj, a felperes 2014. évre járó bónusza, valamint a szabadságmegváltás megfizetését. Ennek megfelelően 2014. december 18-án a felperesnek 4.310.088 forintot átutalt.
[2] A felperes utolsó munkában töltött napja 2014. december 12-e volt. 2014. december 13-án a Google Drive rendszerben az általa létrehozott fájlokat – köztük az új lamináló géppel kapcsolatos és az éves karbantartási tervet tartalmazót – véglegesen törölte.
[3] Az alperes 2015. január 12-én azonnali hatályú felmondást közölt a felperessel az informatikai adatok törlése, szándékos károkozásra irányuló magatartás miatt.
[4] Az alperes 2015. január 28-án kelt fizetési felszólításában a közös megegyezésre vonatkozó megállapodás alapján kifizetett összegből az azonnali hatályú felmondásra tekintettel visszajáró 3.388.878 forint különbözet visszafizetésére szólította fel a felperest, aki ennek nem tett eleget.
[5] Az alperes a fenti összegre fizetési meghagyás kibocsátását kérte, mellyel szemben a felperes ellentmondással élt. Az ekként perré alakult eljárást az elsőfokú bíróság jelen perhez egyesítette.

A felperes keresete, az alperes viszontkeresete, a felek ellenkérelmei

[6] A felperes módosított keresetében az azonnali hatályú felmondás jogellenességének megállapítását, ennek jogkövetkezményeként a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 82. § (4) bekezdés alapján 35 nap felmondási időre járó 988.000 forint megfizetését, valamint az alperes fizetési felszólítása hatályon kívül helyezését kérte.
[7] Hivatkozása szerint a közös megegyezésben megállapított időszak alatt az alperes jogszerűen már nem közölhetett volna azonnali hatályú felmondást. E megállapodásban nem felmondási járandóságokról rendelkeztek a felek, így ezen kifizetett összeg az alperes részéről nem követelhető vissza az azonnali hatályú felmondás alapján. Az egybehangzó akaratnyilvánításon alapuló megállapodás nem érvényteleníthető vagy módosítható egyoldalú munkáltatói nyilatkozattal.
[8] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
[9] Az alperes módosított viszontkeresete 3.390.898 forintban történő marasztalásra irányult. Álláspontja szerint a felperesnek az azonnali hatályú felmondás alapján járó nettó összeg és az alperes által kifizetett juttatás nettó összege közötti különbözetet késedelmi kamattal növelt összegben kell megfizetnie. A munkaviszony tényleges fennállásáig, az azonnali hatályú felmondás közléséig a felperest csak alapbér és szabadságmegváltás illeti meg.
[10] A felperes szerint a módosított viszontkeresetben szereplő 3.390.898 forinttal nem tartozik, mert az azonnali hatályú felmondás jogellenes. A követelés összegszerűségét azonban a felperes nem vitatta.

Az első- és másodfokú ítélet

[11] A közigazgatási és munkaügyi bíróság  ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest az alperes javára 3.390.898 forint és ennek 2014. december 19-étől a kifizetésig járó késedelmi kamat megfizetésére.
[12] Az elsőfokú bíróság az Mt. 64. § (1) - (2) bekezdés, 69. § (1) és (3) bekezdés, 78. § (1) bekezdés alapján megállapította, hogy az alperes a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó megállapodás megkötését követően, még a munkaviszony fennállása alatt jogosult volt azonnali hatályú felmondás felperessel történő közlésére.
[13] Rögzítette, hogy a felperes munkaviszonya a közös megegyezésben megállapított időszak alatt is fennállt, ezért a munkavégzési kötelezettséget leszámítva terhelték őt a munkaviszonyból származó kötelezettségek, ezért az alperes működéséhez kötődő Googl Drive rendszerben található fájlokkal jogszerűen semmilyen módon nem rendelkezhetett. A törlés megtörtént, melyre nem véletlenül került sor. A felperesnek ezen munkaviszonyból származó lényeges kötelezettsége szándékos megszegése megalapozta a munkáltató azonnali hatályú felmondását.
[14] Az elsőfokú bíróság szerint a felperes munkaviszonya nem a 2014. december 12-ei közös megegyezéssel, hanem a jogszerű alperesi azonnali hatályú felmondással szűnt meg, ezért a közös megegyezést tartalmazó jognyilatkozathoz már nem fűződött munkaviszonyt megszüntető joghatás, következésképp a felperes az abban rögzített juttatásokra nem, kizárólag az azonnali hatályú felmondás alapján járó juttatásokra tarthatott igényt, így köteles az alperesnek 3.390.898 forintot kamattal növelt összegben megfizetni.
[15] Az elsőfokú bíróság a pertárgy értékét a felperes keresete alapján a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 24. § (2) bekezdés b) pontja szerint 9.959.256 forintban, míg az alperes viszontkeresete tekintetében a Pp. 24. § (1) bekezdés alapján 3.390.898 forintban állapította meg. A felperes keresete tekintetében 250.000 forintban, az alperes viszontkeresete tekintetében 100.000 forintban határozta meg az alperesnek járó perköltséget, melyhez hozzászámította az áfát, valamint a fizetési meghagyás igénybevételével kapcsolatos díjakat.
[16] A felperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a keresetének helyt adó, az alperest 988.000 felmondási időre járó távolléti díj megfizetésére kötelező döntés meghozatalát, valamint az alperes által kibocsátott fizetési felszólítás hatályon kívül helyezését kérte.
[17] Vitatta az azonnali hatályú felmondás jogszerűségét, ebből következően azt, hogy visszafizetni tartozik az alperesnek az általa követelt 3.390.898 forint összeget.
[18] A másodfokú tárgyaláson a felperes előadta, hogy a 2014. évi bónusz kifizetéséhez szükséges feltételeket maradéktalanul teljesítette, a teljesítést a munkáltató elismerte, a bónusz kifizetése idején a munkaviszonya fennállt, ezért a bónusz visszafizetésére nem köteles. Álláspontja szerint az azonnali hatályú felmondásnak nem lehetett jogkövetkezménye az, hogy a 2014. december 18-án átutalt juttatások ne illetnék őt meg: az 5 havi távolléti díj a munkaviszonyának megszűnése kapcsán illeti meg, az alperes pedig nem tett különbséget a munkaviszony megszűnésének jogcímei között, az azonnali hatályú felmondás is megszünteti a jogviszonyt. Az azonnali hatályú felmondás jogkövetkezménye az, hogy nem 2015. január 16-án, hanem 12-én szűnt meg a munkaviszonya, így a 2015. január 12 – 16. közötti időszakra távolléti díj nem illeti meg. A megállapodás többi részét azonban az azonnali hatályú felmondás nem érinti. A felek a közös megegyezést nem támadták meg, és egyik fél sem hivatkozott semmisségre.
[19] Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
[20] Álláspontja szerint az azonnali hatályú felmondás jogszerű, a felperes az alperes viszontkeresetének összegszerűségét az elsőfokú eljárásban nem vitatta, ezért erre bizonyítást sem folytatott le az elsőfokú bíróság, erre jogszerűen a másodfokú eljárásban nem kerülhet sor. A 2014. évi bónusz szabályozás szerint a munkavállalónak aktív foglalkoztatottnak kell lennie az alperes állományában a kifizetés idején ahhoz, hogy a jutalmat megkaphassa. Miután felperes munkaviszonya munkáltatói azonnali hatályú felmondással szűnt meg, ezért úgy kell eljárni, mintha a közös megegyezéses megállapodás megkötésére nem került volna sor, így a megállapodás alapján megkapott összeget a felperesnek vissza kell fizetnie.
[21] A törvényszék ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, a felperest terhelő marasztalás összegét 2.843.592 forintra leszállította a késedelmi kamatfizetési kötelezettség változatlanul hagyásával. A felperes perköltség fizetési kötelezettségét 237.100 forintra, illetékfizetési kötelezettségét 228.500 forintra leszállította. Kötelezte az alperest az állam javára 34.200 forint elsőfokú illeték megfizetésére, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Kötelezte a felperest az alperes javára 128.010 forint másodfokú perköltség, az állam javára 304.800 forint illeték megfizetésére. Marasztalta az alperest 45.500 forint fellebbezési illetékben.
[22] A fellebbezést az azonnali hatályú felmondás jogszerűsége körében megalapozatlannak ítélte, és megállapította, hogy a felperes munkaviszonya a munkáltató azonnali hatályú felmondásával szűnt meg, így a 2014. december 12-én kötött közös megegyezésre irányuló megállapodás hatálytalanná vált. Ezért a megállapodásban az alperes által vállalt, és a felperes részére kifizetett összegek visszafizetésére a felperes köteles kivéve, ha egy adott juttatásra a megállapodás hiányában is jogosult.
[23] A másodfokú bíróság álláspontja szerint a 2014. évi bónusz a felperest megillette, ezért annak visszafizetésére alappal nem volt kötelezhető. Az alperes a 2014. április 23-án kelt „Értesítés bérváltozásról és bónusz kifizetésről” megnevezésű okiratban a felperes részére a 2014. év célkitűzéseinek végrehajtásáért 835.582 forint bónuszt irányzott elő. A közös megegyezéses megállapodásban a munkáltató a bónusz 100 %-ának kifizetését vállalta, és miután a megállapodás megkötésére decemberben, tehát az év végén került sor, az a következtetés vonható le, hogy a felperes – az alperes elismerése alapján – a 2014. évi bónusz kifizetéséhez szükséges célkitűzéseket teljesítette. A kifizetés szempontjából annak volt jelentősége, hogy a feltételeket a munkáltató előírta, a célkitűzéseket a felperes teljesítette, következésképp a 2014. évi bónusz a felperest megillette függetlenül a jogviszonya megszüntetésének jogcímétől. Ez azzal a következménnyel járt, hogy a felperes által visszafizetendő elsőfokú bíróság ítéletében rögzített 3.390.898 forintot a 2014. évi bónusz nettó összegével (547.306 forint) csökkenteni kellett, ekként a felperes által visszafizetendő összeg 2.843.592 forint.
[24] A törvényszék rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság a pertárgy értékét nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően határozta meg. A felperes keresete tekintetében a Pp. 24. § (1) bekezdése volt alkalmazandó, mert nem a jogviszony helyreállítását kérte, így maga a jogviszony nem volt vitás. A felperes keresete tekintetében a pertárgyérték a felperes által követelt összeg, azaz 988.000 forint, az alperes viszontkeresete tekintetében pedig 3.390.898 forint, amely mindösszesen 4.378.898 forintos pertárgyértéket eredményez. A másodfokú bíróság ítélete alapján az alperes 87 %-ban, míg a felperes 13 %-ban volt pernyertes. A pertárgyérték alapján le nem rótt eljárási illeték összege 262.700 forint, a pervesztességi-pernyertességi arányok alapján kellett a feleket az eljárási illeték megfizetésére kötelezni.
[25] A másodfokú bíróságnak a fenti pertárgyértéket és pervesztességi-pernyertességi arányokat, valamint a fizetési meghagyásos eljárással összefüggésben felmerült eljárási díjat értékelve, a Pp. 81. § (1) bekezdés alapján a 32/2003. (VIII.22.) IM rendeletben foglaltakra is figyelemmel állapította meg a felperest terhelő perköltség összegét.

Az alperes felülvizsgálati kérelme és a felperes ellenkérelme

[26] Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet „részbeni hatályon kívül helyezésére”, új határozat hozatalára irányult: a felperest marasztaló összeget 3.390.898 forintra, a felperes által fizetendő elsőfokú perköltség összegét 545.956 forintra kérte felemelni, a felek elsőfokú eljárási illeték fizetési kötelezettségét az elsőfokú ítéletnek megfelelően, a felek másodfokú illetékfizetési és perköltségfizetési kötelezettségét a helyes pertárgyérték és pernyertességi-pervesztességi arány alapján kérte megállapítani kötelezve a felperest az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére is.
[27] Az alperes hangsúlyozta, hogy a felperes az elsőfokú eljárásban az alperes viszontkeresetének összegszerűségét nem vitatta, erre vonatkozóan nem folyt bizonyítás a Pp. 163. § (2) bekezdés alapján. A felperes a fellebbezésében sem vitatta az alperes viszontkeresetének összegszerűségét, azt csak a jogalap hiánya miatt tartotta megalapozatlannak. Erre tekintettel a másodfokú eljárás a fellebbezés keretein túlterjeszkedő, a Pp. 249. § (1) bekezdésébe és a 235. § (1) bekezdésébe ütközően jogszabálysértő.
[28] A felperest a 2015. január 12-ei azonnali hatályú felmondás alapján bónusz nem illette meg, a törvényszék ezzel ellentétes álláspontja jogsértő. Az általa figyelembe vett  irat, melyben az alperes munkáltató 2014. április 23-án arról értesítette a felperest, hogy „a 2014-es év célkitűzésének végrehajtásáért 835.582 forint bónuszt irányoztunk elő” a törvényszék által figyelembe nem vett módon azt is tartalmazza, miszerint a bónusz „kifizetésére a megfelelő teljesítményértékelés után, 2015. márciusában kerülhet sor”.
[29] A másodfokú bíróság az általa is hatálytalannak tekintett megállapodás egy elemét kiemelve állapította meg, hogy megállapodás nélkül is megilleti a felperest a bónusz. A megállapodás általa hivatkozott mondatát („munkáltató kifizeti a munkavállalónak a 2014. évi célkitűzéseinek teljesítéséért előirányzott bónusz 100 %-át”) tévesen értelmezte, mert az nem azt tartalmazta, hogy a felperes teljesítette a 2014. évi célkitűzéseit, hanem csak azt, hogy egy évvel a tényleges bónuszfizetés előtt előirányzott összeget hajlandó a felperesnek megfizetni.
[30] A másodfokú bíróság nem értékelte azt sem, hogy a munkaviszony megállapodással történő megszüntetésekor a felek jellemzően eltérnek a törvényi rendelkezésektől, és a munkáltató olyan összeget is kifizet, amelyet az Mt. nem ír elő, viszont a munkaviszony gyors és békés megszüntetését elősegíti. A felperes által sem vitatottan a megállapodás „képlékeny” volt, illetve a munkaviszony megszüntetését a munkáltató kezdeményezte, így annak oka miatt az év végi értékelés eredményeként bónuszra a felperes bizonyosan nem lett volna jogosult.
[31] A bónusz vonatkozásában semmilyen bizonyítás első fokon nem volt, így erre sem nyilatkozat, sem bizonyíték nem állt a másodfokú bíróság rendelkezésére, ezért a törvényszék a munkáltatónál létező bónuszrendszert sem helytállóan értékelte. Az alperesnél mint multinacionális cégnél a bónusz tényleges mértékére az év végi értékelés van hatással, kifizetése is mindig a március havi bérrel együtt történik. A vezető bónusza sok tényezőtől függ (cégcsoport jövedelmezősége, vezető teljesítménye, a feladatokhoz való hozzáállása), és
ennek pontos mértéke csak a tárgyév harmadik hónapjában válik meghatározhatóvá. Ezért nem jelenthető ki, hogy 2014. december 12-én a felperes a bónusz célkitűzéseit teljesítette volna, és az sem állapítható meg, hogy milyen eredménnyel dolgozott az alperes cég és cégcsoport 2014-ben, ezért 2014. december 12-én senki nem tudta, mennyi lesz a 2014. évi bónusza. Az alperesnél meglévő bónusz-szabályozás alapján a munkaviszony megszűnésének ideje és módja miatt a felperest bónusz nem illeti meg.
[32] A felperes az alperes munkabér visszafizetésre irányuló (bónuszt is magába foglaló) keresetét összegszerűségében sem az elsőfokú eljárásban, sem a fellebbezésben nem vitatta, így a másodfokú bíróság a felperes nyilatkozatának figyelmen kívül hagyásával, kellő bizonyítékok hiányában a fellebbezés keretein túlterjeszkedve hozta meg e körben a döntését [Pp. 253. § (3) bekezdés].
[33] A törvényszék a pertárgyértéket is jogszabálysértően állapította meg. A  Pp. 24. § (2) bekezdés b) pontját csak akkor nem lehet alkalmazni munkaügyi perben, ha a per tárgya pénzkövetelés (Pp. 24.§ (1) bekezdés). Amennyiben a perben maga a munkaviszony vitás, akkor a Pp. 24. § (2) bekezdés b) pontja alkalmazandó, tehát a pertárgyérték az egy évi távolléti díj. A felperes keresete nem egyszerű pénzkövetelés volt, hanem egy olyan összeg, amely csak akkor illetné meg a felperest, ha a bíróság az azonnali hatályú felmondást jogellenesnek találja, vagyis elsőként a bíróságnak a vitássá tett munkaviszonyról kell döntenie. Annak, hogy a felperes az azonnali hatályú felmondás jogellenességének jogkövetkezményeként kéri-e a jogviszony helyreállítását, a pertárgyérték meghatározása szempontjából nincs jelentősége.
[34] A pertárgyértéket helyes összegben 9.959.256 forintban meghatározva a felperes keresetét illetően hozzáadva az alperes viszontkeresetében szereplő 3.390.898 forintot a helyes pertárgyérték 13.350.154 forint, melynek alapján kell az illetékeket és a perrel kapcsolatos költségeket kiszámítani figyelemmel a pernyertesség-pervesztesség arányára is.
[35] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására, az alperes perköltségben marasztalására irányult. A másodfokú bíróság jogkövetkeztetése helyes, miszerint a bónusz kifizetése szempontjából annak van jelentősége, hogy a feltételeket az alperes munkáltató előírta, a felperes azokat teljesítette, és így a 2014. évi bónusz a felperesnek a jogviszony megszűnése jogcímétől függetlenül jár.
[36] A felperes az első- és másodfokú eljárásban az alperes ellenkérelme teljes elutasítását kérte, valamennyi fizetésre kötelező jogcímre kiterjedő hatállyal.
[37] A törvényszék a pertárgyértéket a jogszabályok helyes értelmezésével állapította meg figyelemmel a 6/2016. (XI.28.) KMK véleményre is.

A Kúria döntése és jogi indokai

[38] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott.
[39] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében alappal hivatkozott arra, hogy a törvényszék eljárási jogszabályt sértett. A felperes az alperes viszontkeresetével összefüggésben előkészítő iratában azt adta elő, hogy az hatálytalan, mert annak jogalapja az alperes azonnali hatályú felmondása. A felperes keresete ezen munkáltatói intézkedés jogellenessége jogkövetkezményeinek alkalmazására irányult. Ezt a nyilatkozatát a jegyzőkönyvben is változatlanul fenntartotta, az előkészítő iratában pedig előadta, hogy az alperes által visszakövetelt 3.390.898 forint összegszerűségét nem vitatja.
[40] A felperes az ő keresetét elutasító és az alperes viszontkeresetének helyt adó ítélettel szemben benyújtott  fellebbezésében „az azonnali hatályú felmondás jogellenességének okán kérte az alperes által 2015. január 29-én közölt fizetési felszólítás hatályon kívül helyezését”. Másodfokon  előkészítő iratában hivatkozott először arra, hogy az alperes bónusz-szabályzata  szerint a kifizetési tilalom az alperessel kötött közös megegyezéses munkaviszony megszüntetésre irányuló megállapodásra tekintettel reá nem vonatkozik, így a 2014. évi bónusz megilleti. Az alperes a bónusz-szabályzatát  a másodfokú eljárásban csatolta a bíróság felhívására.
[41] A Pp. 235. § (1) bekezdés szerinti keretek között kerülhet sor a fellebbezésben új tény állítására és új bizonyítékok előadására. Jelen esetben azonban a felperes az alperes viszontkeresete összegszerűségét a fellebbezésben nem sérelmezte, annak jogalapja körében hivatkozott az elsőfokú eljárásban tett jogi érvelését megismételve az azonnali hatályú felmondás jogellenességére, de az összegszerűséget változatlanul nem vitatta.
[42] A bírói gyakorlat szerint a Pp. 247. § (2) bekezdés alapján a fellebbező fél a fellebbezési határidő leteltét követően már nem támadhatja alappal a vele szemben előterjesztett kereset összegszerűségét, ha azt sem az elsőfokú eljárás során, sem pedig a fellebbezésben nem vitatta (BH2003.449/II.).
Az összegszerűség körében az elsőfokú eljárásban bizonyítás nem folyt, mert az alperes erre vonatkozó előadását a felperes nem vitatta. Ezért a Pp. 235. § (1) bekezdésbe ütközően hivatkozott új tényként arra, hogy a 2014. évi bónuszra jogosult, és ennek alátámasztására kérte bizonyítás felvételét, amely a bónusz-szabályzat becsatolását jelentette. A fentiek alapján mindezek vizsgálatára a másodfokú bíróságnak a fellebbezési eljárási szakban jogszerűen már nem volt lehetősége, ezért az elsőfokú ítéletet megváltoztató és a felperest terhelő marasztalás összegét leszállító rendelkezése jogsértő. Erre tekintettel a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján azt hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság marasztalásról hozott rendelkezését helybenhagyta.
[43] Tekintettel arra, hogy az elsőfokú ítéletben foglalt, a felperest terhelő alperesi perköltség összegét fellebbezés külön nem támadta, ezért a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján az elsőfokú ítélet ezen rendelkezését is helybenhagyta a jogerős ítélet erről hozott rendelkezését hatályon kívül helyezve.
[44] Megalapozatlan volt az alperes érvelése a pertárgyérték vonatkozásában. A felperes keresetével összefüggésben a pertárgyértéket a törvényszék jogszerűen állapította meg a Pp. 24. § (1) bekezdés alapján, mivel a perben sérelmezett munkáltatói intézkedés (azonnali hatályú felmondás) jogellenességétől függetlenül a munkaviszony az azonnali hatályú felmondás közlésével megszűnt, a jogellenesség jogkövetkezményeként az Mt. 82. § alapján  pénzt követelt a felperes, ezért ennek összege alapján kell a pertárgyértéket számítani.
[45] Az új Mt. szabályozási koncepciójából következően a Pp. 24. § (2) bekezdés b) pontja már nem értelmezhető, ha a per tárgya pénzkövetelés, azaz a munkavállaló az Mt. 82. §-ában meghatározott jogkövetkezményt érvényesít. A perben a munkaviszony vitatása az Mt. 83. §-ában szabályozott azon esetekben értelmezhető, amikor a munkavállaló kéri a jogellenesen megszüntetett munkaviszony helyreállítását. Ennek hiányában a Pp. 24. § (1) bekezdésének általános szabálya az irányadó a munkaügyi perben a pertárgy értékének meghatározásakor [1/2016. (XI.28.) KMK vélemény 10. pont].
[46] A fentiekre tekintettel első fokon a felperes keresete és az alperes viszontkeresete vonatkozásában a törvényszék által helyesen megállapított pertárgyérték 4.378.898 forint, és mivel a felperes teljes mértékben pervesztes lett, ezért első fokon az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 42. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt 6 %, másodfokon pedig az Itv. 46. § (1) bekezdésben foglalt 8 % illeték megfizetésére köteles. A felülvizsgálati eljárásban felülvizsgálattal érintett perérték 547.306 forint, melyre vetítve az Itv. 50. § (1) bekezdésben foglalt 10 % az illeték. Az illetékek megfizetésére a felperes a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdés alapján köteles.
[47] A fenti pertárgyérték szerint a felperes köteles a teljes mértékben pernyertes alperes részére a másodfokú és felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére, melynek összegét a Kúria a 32/2003. (VII.22.) IM rendelet 3. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a) pont, és (5) bekezdés alapján a 4/A. §-ban foglalt általános forgalmi adóval növelt összegben állapított meg az alperes oldalán felmerült készkiadás 1.010 forint összegét is figyelembe véve. A felperes perköltség fizetési kötelezettsége a Pp. 78. § (1) bekezdésén alapul.  (Kúria, Mfv.I.10.289/2017.)