14/2018. számú munkaügyi elvi határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A  készenlétért járó ellentételezés a vezető munkakörű kormánytisztviselőt is megilleti mert a törvény az e munkakörű kormánytisztviselőt kizárólag a rendkívüli munkavégzés ellentételezéséből zárja ki, illetve bízza azt a közszolgálati szabályzat rendelkezésére
[2011. évi CXCIX. tv. 96. §, 97. §, 98. §]

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes 1994. január 1-jétől létesített köztisztviselői jogviszonyt az alperes jogelődjénél. 2012. március 1-jétől a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) hatálya alá került. 2015. április 1-jétől az alperessel állt kormányzati szolgálati jogviszonyban. 2013. június 16-án a Hatósági Jogi és Igazgatási Osztály osztályvezetői munkaköre mellett hatósági igazgatóhelyettesi kinevezést is kapott. 2015. április 1-jétől kinevezése igazgatóhelyettesről osztályvezetőre változott, és a  Hatósági és Komplex Engedélyezési Osztály munkáját irányította. 2015. szeptember 15-ével kinevezését közigazgatási tanácsadóra módosította az alperes, melyre tekintettel a felperes felmentését kérte.

[2] Munkaköri leírása többek között tartalmazta, hogy „gondoskodik a jogszabályok, illetve az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek szakmai véleményezéséről, az igazgatói utasítások tervezeteinek szakmai előkészítéséről”.

[3] A környezetkárosodás megelőzésének és elhárításának rendjéről szóló 90/2007. (IV.26.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdése értelmében a környezetvédelmi hatóságnál és a vízügyi igazgatóságon állandó ügyeletet kell tartani, melyet a felügyelőségek, majd 2015. április 1-jétől a kormányhivatal látott el. A kormányrendelet végrehajtása érdekében adták ki az  ügyeleti rendszeréről szóló 1/2012. számon született Igazgatói utasítást, amely 2012. január 6-án lépett hatályba. Ennek 8. pontja szerint a védelemvezetői feladatokat előzetes éves beosztás alapján a vezető beosztású munkatársak látták el. a 4. pontban rögzítettek szerint heti váltásban minden hét utolsó munkanap 14.00 órától a következő hét utolsó munkanap 8.00 óráig folyamatosan voltak beosztva. Az ügyeleti rendszer négy szintű volt, amit minden esetben a beosztott védelemvezető irányított. Az utasítás 18. pontja szerint a rendkívüli munkavégzés elszámolására az ügyelet ellátását követő hó bérszámfejtése alkalmával kerül sor, továbbá „védelemvezetői feladatok ellátását vezető munkatársak részére pénzügyi ellentételezés nem folyósítható”.

[4] A 2013. május 10-étől hatályban lévő Igazgatói utasítás a korábbi utasítással egyezően szabályozta az ügyeleti beosztás tartamát, amelynek ellentételezéseként a 18. pont azt tartalmazta, hogy „a tényleges ügyeleti szolgálatban végzett idő – bizonylatolás ellenében – lecsúsztatható”. Itt is rögzítették azonban, hogy „a védelemvezetői feladatok ellátását végző vezető munkatársak részére ellentételezés nem biztosított”.

[5] 2014. március 3-ától a 2/2014. számú Igazgatói utasításban készenléti rendszert is rögzítettek, amely egyszintű volt, és megnevezték azt a hét személyt – köztük a felperest –, akik készenléti vezetői feladatokat láttak el. Ezen utasítás 16. pontja rögzítette, hogy „készenléti vezetői feladatok ellátását végző munkatársak részére a készenlétben töltött időszakra ellentételezés nem biztosított”. A 8. pont tartalmazta, hogy készenlét alatt elrendelt rendkívüli munkavégzésért járó szabadidő mértékére és annak megváltására a Kttv. rendelkezéseinek és a közszolgálati szabályzatnak megfelelően kerül sor.

[6] A munkáltató személyében bekövetkező jogutódlást követően a készenléti vezetői feladatokat  hárman, köztük a felperes látták el, 2015. június 1-jétől már csak ketten: R. Zs. és a felperes heti váltásban.

[7] A jogutódlást követően a felperesre is irányadó lett a 2015. április 1-jétől 2015. május 27-éig hatályban lévő, majd az ezt követően 2015. május 28-ától hatályos közszolgálati szabályzat. Mindkettő akként rendelkezett, hogy „A rendkívüli munkavégzésért járó szabadidő mértékét a Kttv. 98. § (1) – (6) bekezdése határozza meg”.

[8] A készenlét ideje alatt a felperesnek az elérhetőségét biztosítania kellett a szolgálati telefonon  keresztül, és folyamatosan munkára képes állapotban kellett lennie. Az alperes jogelődjénél folyamatosan napirenden volt, hogy a vezetők nem részesülnek semmilyen ellentételezésben a készenléti, ügyeleti feladatokért. A minisztériummal folytatott egyeztetések ellenére ebben változás nem történt.

A felperes kereseti kérelme és az alperes védekezése

[9] A felperes a keresetében 2012. október 19-étől 2015. október 5-éig ellátott készenléti feladatok ellentételezéseként a Kttv. 98. §-ra hivatkozással kérte a részére kiadni elmulasztott szabadidő megváltása címén az alperes 14.552.259 forint megfizetésére kötelezését a 2014. május 26-ától járó késedelmi kamattal növelt összegben.

[10] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Hivatkozása szerint a Kttv. 96. § (2) bekezdése és a 98. §-a jogszerű értelmezésével járt el. A vezetők ellentételezésre a közszolgálati szabályzat ilyen rendelkezése esetén jogosultak. A felperes munkaköri leírása az ő kötelezettségévé tette az igazgatói utasítások szakmai előkészítését. Ennek ellenére a keresetben kifejtett álláspontját írásban nem rögzítette, a Kttv. 9. § (2) bekezdésébe ütközően esetleges jogszabályellenességet nem jelzett.

Az első- és másodfokú ítélet

[11] A közigazgatási és munkaügyi bíróság  ítéletével a keresetet elutasította.

[12] A Kttv. 96. § rendelkezése, különösen a (2) bekezdés d) pontja értelmezése alapján arra a következtetésre jutott, hogy bár az igazgatói utasítások a felperes esetében ügyeletnek nevezték, a felperes hétvégeken készenléteket látott el, mivel az otthonában kellett munkára képes állapotban riasztásra készen állnia, és csak alkalmanként került sor ténylegesen munkavégzésre. Ezt az értelmezést a Kttv. 97. §-a is megerősíti.

[13] A perben a felek a Kttv. 98. § (5) bekezdését értelmezték eltérően, amely szerint a vezetői munkakörben lévő kormánytisztviselő részére akkor jár a rendkívüli munkaidőért szabadidő, illetve szabadidőátalány, ha ezt közszolgálati szabályzat megállapítja.

[14] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a jogalkotó az ügyeletet és a készenlétet a Kttv. 96. § (2) bekezdésével összhangban egyaránt rendkívüli munkaidőnek tekinti, és arra egységes szabályozást ad. Ennek lényege, hogy a kormánytisztviselőnek a rendkívüli munkaidőben teljesített munkavégzésért akár beosztástól eltérő munkaidőként, akár ügyeletként, akár készenlét alatt teljesített munkaként valósul meg, szabadidőt kell biztosítani, mely a vezetőnek csak akkor jár, ha ezt a közszolgálati szabályzat előírja. A vezető beosztásban lévő kormánytisztviselőket a rendkívüli munka ellentételezéséből a jogalkotó jogszabályi szinten kizárta.

[15] Ezzel a szándékával összhangban a Kttv. 98. § rendelkezései az (1) és (2) bekezdésben kifejezetten csak a rendkívüli munkaidő teljesítése esetén járó szabadidő mértékét szabályozzák, a jogalkotó a (3) bekezdésben ezzel teljesen egyező mértékben az ügyeletre és a készenlétre, a (4) bekezdésben pedig a fenti esetkörökön kívül a szabadidőátalány megállapíthatóságára tér ki. Ez azt jelenti, hogy mind a rendszeresen, beosztástól eltérő munkaidőben foglalkoztatott kormánytisztviselő, mind az ügyeletet, készenlétet rendszeresen ellátók számára a szabadidőátalány megállapítható. Az (1) - (3) bekezdések tehát szabályozzák a rendkívüli munkaidő teljesítése után járó szabadidő mértékét, majd utána a (4) – (7) bekezdések az egyéb közös szabályokat, amelyek – ahogy egyébként a 98. § fejezetcíme is tartalmazza – irányadók a rendkívüli munkaidőre, ügyeletre, készenlétre, valamint a munkaszüneti napi rendes munkaidőben történő munkavégzés ellenértékére. Ezen bekezdések egyike sem jelöli meg kifejezetten az ügyelet és készenlét fogalmát, hanem gyűjtőfogalomként használja a rendkívüli munkaidőt.

[16] A jogszabályhely értelmezése körében az elsőfokú bíróság hivatkozott a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII.14.) IRM rendelet 14. § (1) - (2) bekezdésében, 46. § (1) bekezdésében foglaltakra is.

[17] Mindezekből következően az volt az álláspontja, hogy a felperes mint vezető esetében nem volt mód a Kttv. 98. § (5) bekezdés figyelmen kívül hagyására, és a (7) bekezdés alkalmazására, vagyis részére a készenlétért sem szabadidő kiadására, sem annak megváltására nincs mód. A felperes vezetőként munkaköri kötelessége ellenére nem készített elő ezzel ellentétes szabályozást.

[18] Az elsőfokú bíróság szerint a hasonló tárgyban született Mfv.II.10.098/2014/3. számú kúriai határozat a jelen ügyben nem volt irányadó, mert az a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 40. § (7) bekezdés rendelkezéseit értelmezve született, továbbá mert a Kttv. 96. § (2) bekezdése egyértelműen meghatározza, hogy mi minősül rendkívüli munkaidőben végzett munkának. E rendelkezés szerint amennyiben a készenlét alatt munkavégzésre nem kerül sor, ez az időtartam nem minősíthető rendkívüli munkaidőnek. Rögzítette továbbá, hogy sem a Kttv., sem a Ktv. rendelkezései szerint nem jogosult szabadidőre, illetve szabadidőátalányra a vezetői kinevezéssel, megbízással rendelkező köztisztviselő, illetve kormánytisztviselő.

[19] A felperes fellebbezése folytán eljárt  törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[20] A törvényszék nem értett egyet az elsőfokú bírósággal abban, hogy a készenlét teljes időtartama rendkívüli munkaidőnek minősül, ugyanakkor jogszabálysértés nélkül állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a készenlétért ki nem adott szabadidő ellenértékének meghatározása során a Kttv. 98. § rendelkezéseit figyelembe kell venni. Ebből következően a jogszabályi rendelkezés szerint vezetői munkakörben lévő kormánytisztviselő részére akkor jár a rendkívüli munkaidőért szabadidő, illetve szabadidőátalány, ha ezt a közszolgálati szabályzat megállapította.

[21] A törvényszék szerint a felperes keresete alaptalan, mert a Kttv. 98. § (5) bekezdése a rendkívüli munkaidőért járó szabadidő, illetve szabadidőátalány juttatása tekintetében ír elő külön szabályokat a vezetőkre, de a készenlét azon időtartamára, amelyben ténylegesen munkavégzésre nem került sor, így a rendkívüli munkaidő fogalma alá nem tartozik, nem tartalmaz rendelkezést. Következésképp a Kttv. 98. § (7) bekezdése szintén nem alkalmazható.

[22] A törvényszék álláspontja szerint sem irányadó jelen ügyben a Kúria Mfv.II.10.098/2014/3. számú döntése, mely a Ktv-n alapult.

[23] A Kttv. 98. §-a a rendkívüli munkaidőnek minősülő készenlét alatt elrendelt munkavégzés esetén a munkahelyre érkezéstől a munkavégzés befejezéséig terjedő időtartamon túl teljesített készenlétért járó szabadidő kiadásának idejéről, annak megváltásáról rendelkezést nem tartalmaz, a munka törvénykönyve a jelen eljárásban nem alkalmazható, így a felperes a Kttv. 98. § (7) bekezdésén alapuló, a szabadidő megváltásra irányuló keresete jogszabályi rendelkezés hiányában megalapozatlan.

A felperes felülvizsgálati kérelme és az alperes ellenkérelme

[24] A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével a jogszabályoknak megfelelő, keresetének helyt adó határozat meghozatalára irányult. Álláspontja szerint a törvényszék döntése törvénysértő, a Kttv. 98. § téves értelmezésén alapul. A perben első eldöntendő kérdés az, hogy a munkáltató jogkövetkezmény nélkül megsértheti-e a Kttv. 98. § (3) és (6) bekezdésében foglalt azon kötelezettségét, miszerint a készenlétért, az ügyeletért és a munkaszüneti napon rendes munkaidőben történő munkavégzésért a kormánytisztviselő részére – ideértve a vezetőket is – szabadidőt kell biztosítani. Jogsértő a jogerős ítélet megállapítása, miszerint törvényi rendelkezés hiányában a szabadidő kiadása elmulasztásának nem lehet az a következménye, hogy a munkáltatót a bíróság a ki nem adott szabadidő megváltására kötelezze.

[25] A bíróságok megalapozatlanul hagyták figyelmen kívül a Kúria Mfv.II.10.098/2014/3. számú ítéletét tekintettel arra, hogy a készenlétért járó szabadidő megváltása tekintetében a Ktv. 40. § (6) bekezdése a Kttv-vel teljes mértékben azonos szabályozást tartalmazott, azaz kizárólag a rendkívüli munkavégzésért járó szabadidő megváltására tartalmazott tételes rendelkezést, az ügyeletért, készenlétért járó szabadidő megváltása tekintetében nem, vagyis a Kúria döntése a jelen perrel azonos jogi környezetben és azonos tényállás alapján született.

[26] Ebben a döntésben a Kúria hangsúlyozta, hogy eltérő értelmezés rendeltetésellenesen, ellentételezés nélkül lehetővé tenné a vezető részére akár az állandó készenlét elrendelését is. A felperes részére az alperes évek alatt több ezer óra készenlétet rendelt el, még a készenlét havi maximális tartamára sem volt figyelemmel. Az alperes tehát visszaélt azzal a jogértelmezéssel, hogy a vezetők készenlétét nem kell ellentételezni.

[27] A kormánytisztviselő a szabadidő kiadásával, illetve a megváltásával ugyanabba a helyzetbe kerül, hiszen mindkét esetben ugyanolyan összegű díjazáshoz jut hozzá. Ez megilleti akkor is, ha a jogviszonya időközben megszűnik, és ha a szabadidő kiadására már nem kerülhet sor. A jogerős ítélet tehát sérti a Kttv. 98. § (3) és (7) bekezdését, valamint a 10. § (1) bekezdését.

[28] A felperes szerint az alperes a kereset összegszerűségét az elsőfokú bíróság felhívására sem vitatta, így ezt a felülvizsgálati eljárásban sem teheti meg. A keresettel érintett időszakban 7500 óra pihenőidőre szerzett jogosultságot, amit összevetve az  éves szinten jelentkező kb. 2000 óra munkaidővel, mutatja, hogy az alperes 3 év alatt kirívó mennyiségű készenlétet rendelt el a számára.

[29] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult. Hivatkozása szerint a jogvitát nem a felperes által feltett „első eldöntendő kérdés” alapján kell elbírálni. A perben ugyanis abban a jogkérdésben kellett döntenie a bíróságnak, hogy a perbeli időben hatályos jogszabályi rendelkezés alapján a felperest mint vezetőt az általa teljesített készenléti feladatokért annak ellentételezéseként szabadidő megilleti-e, illetve ennek  megváltására jogosult-e.

[30] A felperes keresetét az eljárás korábbi szakaszaiban nem alapozta a Kttv. 98. § (6) bekezdésben foglaltakra, így erre a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 270. § és 275. § (1) bekezdés alapján már nem kerülhet sor.

[31] Az alperes vitatta, hogy ő és a jogelődje visszaélt a jogértelmezéssel, és rendeltetésellenesen rendelt el készenlétet.

[32] A felperes nem támasztotta alá, hogy a Kttv. 98. § (7) bekezdésben rögzített rendkívüli munkaidőre vonatkozó szabályok milyen jogi alapon alkalmazhatóak, ha a készenlét nem tartozik a rendkívüli munkaidő fogalmi körébe. A másodfokú bíróság keresetet elutasító döntése tehát nem jogsértő.

[33] A felperes nem hivatkozott a megelőző eljárásban a Kttv. 10. §-ában foglaltakra, mely a joggal való visszaélés jogintézményét szabályozza, így a Pp. 270. § és 275. § alapján ezt már a felülvizsgálati eljárásban nem teheti.

[34] Az eljáró bíróságok elsődlegesen a jogalapról döntöttek, így az összegszerűség vizsgálatára részükről nem került sor, az ezzel ellentétes felülvizsgálati érvelés megalapozatlan.

A Kúria döntése és jogi indokai

[35] A felülvizsgálati kérelem megalapozott.

[36] A felülvizsgálati eljárásban olyan körülményre, amely nem volt a megelőző eljárás tárgya (amelyre vonatkozóan a fél az első- és a másodfokú eljárás során nem hivatkozott és bizonyítékait sem jelölte meg), nem lehet hivatkozni [BH2002.447., BH2002.83., Pp. 275. § (1) bekezdés].

[37] Az alperes helyesen érvelt azzal, hogy a megelőző eljárásban a Kttv. 10. § (1) bekezdésének vizsgálatára – a felperesi hivatkozás hiányában – nem került sor, így ez a felülvizsgálati eljárásban sem vizsgálható.

[38] Az alperes helyesen hivatkozott arra is, hogy az eljáró bíróságoknak elsődlegesen abban a jogkérdésben kellett állást foglalniuk, hogy a felperest mint vezetőt az általa teljesített készenlétért, annak ellentételezéseként szabadidő megilleti-e, illetve a jogviszonya megszűnésére tekintettel ennek megváltására jogosult-e. Ebben a körben az eljáró bíróságok az irányadó jogszabályi rendelkezéseket: a rendkívüli munkaidőre vonatkozó Kttv. 96. §-át, az ügyelet és készenlét jogintézményét szabályozó Kttv. 97. §-át, továbbá ezek ellenértékének szabályozásáról rendelkező Kttv. 98. §-át értelmezték, így azokról – a felülvizsgálattal érintett körben –  a Kúriának is állást kellett foglalnia.

[39] A Kttv. 96. § (2) bekezdése rendkívüli munkaidőként a beosztástól eltérő és a munkaidőkereten felüli munkaidő megjelölésén túl az ügyelet (teljes) tartamát, továbbá a készenlét alatt elrendelt munkavégzés esetén a munkahelyre érkezéstől a munkavégzés befejezéséig terjedő időtartamot nevesíti. Ugyanakkor a 97. § (1) bekezdés rögzíti, hogy rendkívüli esetben a kormánytisztviselő a beosztás szerinti munkaidején felül is köteles meghatározott ideig és helyen a munkavégzésre rendelkezésre állni. A (4) bekezdés szerint ha ez a rendelkezésre állás a munkáltató által meghatározott helyen történik, akkor ügyeletről, ha pedig a tartózkodási helyét a kormánytisztviselő határozza meg oly módon, hogy a munkáltató utasítása esetén haladéktalanul rendelkezésre álljon, készenlétről van szó.

[40] A 98. §-t megelőző fejezet címe azonban nemcsak a rendkívüli munkaidő, hanem az ügyelet, a készenlét, valamint a munkaszüneti napi rendes munkaidőben történő munkavégzés ellenértékéről is rendelkezik. Ebből következően nemcsak a Kttv. 96. § (2) bekezdésben foglalt rendkívüli munkaidő fogalom-meghatározás, hanem a készenlét és az ügyelet fenti fogalmára vonatkozó rendelkezések is irányadóak a Kttv. 98. § értelmezésekor. A Kttv. 98. § (3) bekezdése egyértelműen rendelkezik arról, hogy a kormánytisztviselőt a napi munkaidőn túl teljesített ügyeletért, készenlétért legfeljebb annak időtartamával megegyező mértékű szabadidő illeti meg. Amennyiben az ügyeletre, a készenlétre a kormánytisztviselő heti pihenőnapján, illetve munkaszüneti napon kerül sor, részére a (2) bekezdés szerinti szabadidő jár. Ugyanakkor a Kttv. 98. § (5) bekezdése akként szól, hogy a vezetői munkakörben lévő kormánytisztviselő részére akkor jár a rendkívüli munkaidőért szabadidő, illetve szabadidő átalány, ha ezt a közszolgálati szabályzat megállapítja.

[41] A Kttv. 98. §-t megelőző fejezetcím az ellentételezés szabályozásakor az ügyeletet és a készenlétet a rendkívüli munkaidőtől elkülönítve nevezi meg (a munkaszüneti napi rendes munkaidőben történő munkavégzésért járó ellenértéket is szabályozva). Ezért a bíróságok a rendkívüli munkaidő fogalmából levezetve jogszabálysértően utasították el a felperes keresetét, mivel a rendkívüli munkaidőbe az ügyelet is beletartozik, illetve a készenlét alatt ténylegesen teljesített, valamint úton töltött idő is a Kttv. 96. § (2) bekezdés alapján. A jogalkotó ugyanakkor az ügyeletért és a készenlétért járó ellenértéket külön kiemelve, a rendkívüli munkaidőre járó ellentételezéstől megkülönböztetve kívánta szabályozni tekintettel a 97. § (1) bekezdésére, amely hangsúlyozza, hogy az ügyeletre és a készenlétre a kormánytisztviselő beosztás szerinti munkaidején felül kerül sor.

[42] A fentiek alapján a Kttv. 98. § (3) bekezdésben foglalt készenlétért járó ellentételezés a felperest mint vezetői munkakörben lévő kormánytisztviselőt megillette tekintettel arra, hogy a Kttv. 98. § (5) bekezdése a vezetői munkakörű kormánytisztviselő esetében kizárólag a rendkívüli munkavégzés ellentételezését zárja ki, illetve bízza a közszolgálati szabályzat rendelkezésére. A közszolgálati szabályzatra történő hivatkozáson túl a perben megjelölt eseti döntés alapjául szolgáló jogszabályi környezet a jelen perbelitől nem tér el, ezért a Kúria iránymutató döntését a jelen ügyben sem lehet figyelmen kívül hagyni.

[43] A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a kereset összegszerűségének körében új eljárásra és új határozat hozatalára utasította, mivel ennek megalapozottsága vonatkozásában a felülvizsgálatra is irányadó tényállás megállapításokat nem tartalmaz.  (Kúria, Mfv.I.10.004/2017.)